Büszkeség: a Nyugat.hu kapta az idei Magyar Sajtódíjat

A díjat évente egyszer, a Magyar Sajtó Napján adja át a MÚOSZ. Szerkesztőségünk a Partizán stábja és a Telex két újságírója mellett részesült az elismerésben.

Átadták a Magyar Sajtódíjat, amelyet 2019-ben alapított a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Ez egy olyan szakmai díj, amely a legmagasabb színvonalú újságírói teljesítményt nyújtó sajtómunkások és alkotóközösségek elismerésére hivatott. Évente három díj adományozható.

Az idei díjazottak:

  • Nyilas Gergely és Huszti István, a Telex újságírója és fotóriportere
  • a Nyugat.hu szerkesztősége
  • a Partizán szerkesztősége
  • Magyar Sajtódíj-átadó
    Nagy Ákos Balázs
    A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
    Támogatom

    A díjat a MÚOSZ elnöke, Kocsi Ilona adta át Roznár Gyöngyi főszerkesztőnek a budapesti MÚOSZ-székházban tartott ünnepségen kedden délelőtt.

    Kocsi Ilona köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy a vidéki Magyarországon sokkal nehezebb független sajtót működtetni, mint Budapesten és a vidéki újságírók nagyobb nyomásnak is vannak kitéve.

    Éppen ezért kimagasló és hatalmas teljesítmény az, hogy a szombathelyi székhelyű Nyugat.hu már több mint 20 éve működik és a megyében piacvezető hírforrás. Hozzátette, hogy Vas az egyetlen megye az országban, ahol egy valóban független és magas szakmai munkát képviselő lap a piacvezető.

    Magyar Sajtódíj-átadó
    Roznár Gyöngyi és Kocsi Ilona
    Nagy Ákos Balázs

    Roznár Gyöngyi köszönőbeszédében hangsúlyozta, hogy ezt az elismerést az egész szerkesztőség kapta, és megköszönte a Nyugat.hu munkatársainak kemény és kitartó munkáját, amely nélkülözhetetlen volt ehhez az elismeréshez.

    A Magyar Sajtódíj korábbi díjazottjai:

  • 2019-ben Doros Judit a Népszava, Nagy József a 24.hu munkatársa és a Szabad Pécs szerkesztősége
  • 2020-ban N. Kósa Judit, a Népszava publicisztikai rovatának vezetője, Magyari Péter, a 444.hu munkatársa, és Tódor János újságíró
  • 2021-ben a Telex szerkesztősége, Lukács Csaba (Magyar Hang) és Keller-Alánt Ákos (Szabad Európa)
  • 2022-ben Dezső András, a HVG újságírója, Vitéz F. Ibolya, a 24.hu újságírója, illetve a 444.hu szerkesztősége.
  • A Magyar Sajtódíjra bárki – olvasó, kolléga, szerkesztőség, intézmény, szervezet – jelölhet. Jelölt lehet mindenki, aki a magyar sajtóban újságírói munkát végezve a megelőző esztendőben a szakma és a közönség megbecsülését kivívó, kiemelkedő hozzáértésről, hivatástudatról és társadalmi felelősségérzetről tanúskodó alkotás(oka)t hozott létre. A jelöltek közül a MÚOSZ elnöksége által felkért, az újságírás különféle szakterületeinek rangos képviselőiből álló kuratórium választja ki a díjazottakat.

    A díjat a Magyar Sajtódíj kuratórium tagjai ítélik oda:

    Kulcsár István televíziós és rádiós újságíró, volt moszkvai és New York-i tudósító, Uj Péter, a 444.hu főszerkesztője, Inotai Edit, a német közszolgálat ARD tudósítója, Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, N. Kósa Judit, a Népszava publicisztikai rovatának vezetője, Stumpf András, a Válasz Online munkatársa, valamint Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke.

    Magyar Sajtódíj-átadó
    Nagy Ákos Balázs

    További díjak:

    Idén hat újságírónak adta át az Aranytoll Életmű-díjat Szále László, az Aranytoll Bizottság elnöke és Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke.

    Aranytoll Életmű-díjban részesült:

  • Bóta Gábor színházkritikus, szerkesztő
  • Eszéki Erzsébet kulturális újságíró
  • Kárpáti János külpolitikai újságíró
  • Szekfű András filmtörténész, médiaszociológus
  • Tamás Ervin, a Népszabadság volt főszerkesztő-helyettese
  • Németh Zoltán, a vajdasági Magyar Szó volt főszerkesztő-helyettese
  • Átadták a Vastoll-díjat:

    A MÚOSZ Elnöksége 2018-ban hozta létre a szövetség Vastoll-díját, amelyet sok évtizedes újságírói munkásságukért és a MÚOSZ iránt tanúsított hűségükért azoknak a tagtársaknak adományoznak, akik betöltötték 90. életévüket.

    Díjazottak: Feuer Mária, Horn János, dr. Kovács Gábor, Kulcsár István, Libik Gábor András, Nádory István, Sándor György, Surányi Erika, Vitray Tamás

    A MÚOSZ Tiszteletbeli Tagja

    A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2013 óta – néhány év kihagyással - a Magyar Sajtó Napja alkalmából rendezett ünnepség keretében kiemelkedő és példaadó szakmai és közéleti tevékenységükért a MÚOSZ Tiszteletbeli Tagja címet adományozza. Kapták:

  • L. Ritók Nóra pedagógus, grafikusművész, az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója
  • Urbán Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem Infokommunikációs Tanszékének tanszékvezető docense, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatója.
  • Kukorelly Endre József Attila-díjas író, költő, újságíró, a Baumgarten-emlékdíj újra-alapításának kezdeményezője, a Nyugodt Szív A Lakhatásért Alapítvány megalapítója
  • Átadták a Földes Anna interjú-díjat:

    Földes Anna előbb az Irodalmi Újság, majd évtizedeken át a Nők Lapja munkatársaként több ezer interjút készített művészekkel, tudósokkal és közemberekkel. Nemcsak művelte az interjúkészítést, de tanította is: 17 éven át a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia igazgatójaként, illetve tanáraként is tevékenykedett. Munkásságát a szakma Rózsa Ferenc-díjjal és Aranytoll-díjjal ismerte el.

    A díjra olyan, írásos formában elkészített interjúval lehet pályázni, amely a díjátadást megelőző évben készült és jelent meg a nyomtatott vagy elektronikus sajtóban. A pályázatokat idén is egy - Földes Anna családja által felkért – háromtagú szakmai kuratórium értékelte.

    A Földes Anna interjú-díj idei nyertese:

  • Mátrainé Mester Katalin
  • A MÚOSZ néhány szakosztálya kiemelt feladatának és egyúttal küldetésének is érzi, hogy az általuk alapított díjat a kiemelkedő szakmai munkát végző újságírók évről évre megkapják.

    Idén három szakosztály díját adták át.

    Az Év Gazdasági Újságírója díjat, amelyet a Gazdasági és Médiatudományi Szakosztály alapított. A díjat kapta: Jandó Zoltán, a G7 újságírója.

    Soó Rezső-díj: A díjat 2012-ben alapította a MÚOSZ Környezetvédelmi, Vízügyi és Idegenforgalmi Szakosztálya. A díjat annak az újságírónak ítélik oda, aki a környezetvédelem vagy a vízügy területén kimagasló munkát végzett. Idei díjazott: Osváth Sarolta, a Heti TV főszerkesztője.

    Virág F. Éva-díj: a MÚOSZ Kulturális Szakosztálya alapította 1996-ban Virág F. Éva emlékére, a kulturális publicisztika terén kimagasló teljesítményt nyújtó kollégák elismerésére. A díj szimbolikus értéke 1 forint, ami azt fejezi ki, hogy a kulturális kérdésekről író újságírók figyeljék és értékeljék egymás tevékenységét. Az öt főből álló kuratórium az előző év kulturális publicisztikáiból válogatva a díjat évente egy alkalommal ítéli oda. 2023-ban a díjat kapta: Herczog Noémi színikritikus, szerkesztő.

    A teljes díjkiosztóról szóló videó itt található.

    A Nyugat.hu szerkesztősége: Komondi Gábor, Szilágyi József, Józing Antal, Czömpöl Bianka, Roznár Gyöngyi, Vincze Ádám, Fodor Ármin és Mészáros D. Zsolt. A fotóról hiányzik: Tánczos Mihály, Németh Krisztián, Pataki Gergely, Nagy Zoltán, Nagy Ákos Balázs és Laskovics Márió.
    Mészáros D. Zsolt

    adó 1% nyugat.hu 2025

    Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

    A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
    Tovább a felajánláshoz!
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet