"A holnapi nap folyamán nyilvánosságra hozok egy levelezést, valamint egy fotót, amely bizonyítja, hogy a nagykölkedi gumitelep ügyében évekig tartó súlyos politikai mulasztás történt" - írja szombat esti Facebook-bejegyzésében Horváth Nándor Zsolt.
A Tisza párt Vas megye 03-as választókerületének képviselőjelöltje hozzátette, a dokumentumok nem csak az ő kizárólagos tulajdonában vannak. "Az ügy kezelése nem személyfüggő, ezért a személyem elleni támadások nem befolyásolják a folyamatot" - írta.
Évek óta húzódik az ügy
A nagykölkedi gumiteleppel legutóbb két és fél évvel ezelőtt foglalkoztunk.
Francsics Zoltán, a település polgármestere lapunknak korábban azt mondta, évek óta küzdenek az illegális gumitelep ellen, sikertelenül. A területen korábban egy cég működött, akkoriban kezdtek gyűlni a gumiabroncsok. Ezt a vállalkozást azonban felszámolták, 2019-ben egy másik cég költözött a telephelyre, viszont hulladékhasznosítási engedélyt nem kapott, így nem kezdhette meg működését. De a gumihegy tovább nőtt.
Az ügyben nyomozás is indult Régóta harcolnak a gumiabroncsheggyel Nagykölkeden 2023. July 14. 06:53 , a Körmendi Rendőrkapitányság ismeretlen tettessel szemben folytatott eljárást, hulladékgazdálkodás rendje megsértésének alapos gyanúja miatt. Néhány héttel később kiderült
Azért halad lassan a nyomozás, mert nagyon bonyolult az illegális gumilerakók ügye 2023. August 11. 15:37 , az ügyben további négy nyomozás is folyt - az első bejelentést még 2022 elején tette a telep tulajdonosa, a Szombathelyi Távhőszolgáltató kft. az ügyészségnél. De arról, hogy mi lett ezeknek az eredménye, arról a mai napig semmit sem tudni.
2023 augusztusában egyébként az osztrák állami tévé is foglalkozott a teleppel. A riportban megszólalt Tompos Márton momentumos országgyűlési képviselő is, aki szerint azért nem foglalkoznak érdemben a hatóságok a nagykölkedi gumiteleppel, mert a szálak a kormányig vezetnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!