Azt mindenki tudja, amikor programszervezésbe kezd, hogy olyan nincs, hogy valami mindenkinek jó legyen. Az első Napközi azonban hatalmas sikert aratott és csak a szokásos témában érkeztek negatív visszajelzések. Ilyen volt például az „éjszakáztam, nem tudok miatta aludni”, vagy a „mikor hagyják már abba” kommentek, amelyet néhány privát Facebook-profilon találtunk.
De aki eljött és tényleg a délután részese akart lenni, az nem csalódott. A zenei színvonal alapból elég magasra sikeredett, nagyon minőségi, jól kiforrott DJ-k váltották egymást a pult mögött. A személyes kedvencem Lonca és Ricsi volt, de azt hiszem nem voltam egyedül, ugyanis az emberek valahol itt kezdtek el felkelni a plédjeikről, hogy tánctérré reformálják a sziget egy részét.
Azt hittem zavarni fog, hogy ételt nem lehetett kapni, de igazából a mi táskánkban is lapult egy doboz bekészített rágcsálnivaló és ahogy a hatalmas szőnyeggé összefolyó plédtengeren végignéztem – sokan gondolkodtak hasonlóan: mintha piknikezni jöttek volna. A plédeken étel, ital, társasjátékok, házi kedvencek, nagyszerű beszélgetések.
Az fogalmazódott meg bennem, hogy aki ezt a korosztályt, ezeket az alapvetően nyitott embereket hiányolja a rendezvényéről, az nem igazán tudja mit kellene csinálni. Itt senki nem hagyott maga után szemetet, a kutyákkal sem volt semmi gond.
Mindenki kulturáltan viselkedett, jól szórakozott. Több száz ember eljött és mégis úgy tűnt: mindenki ismer és szeret mindenkit. Talán egy rövid időre tényleg így volt. És ezt nem árnyékolhatja be az sem, hogy aki azt gondolta, ez csak hallgathatatlan tuc-tuc, megkínálta a rendezvényt egy kis rendőri fellépéssel.
