Gyermeknap alkalmából ismét megnyílnak a tűzoltólaktanyák kapui a látogatók előtt május 31-én, vasárnap - közölte a Katasztrófavédelem.
Mint írják, a „Nyitott szertárkapuk” elneveésű rendezvény évek óta nagy népszerűségnek örvend, és a legkülönfélébb korosztályok számára kínál gazdag programot. Az országos program célja az, hogy az emberek egy napra betekinthessenek a laktanyák mindennapjaiba.
A gyermeknaphoz kapcsolódó országos esemény során idén is reggel tíz és délután négy óra között fogadják az érdeklődőket. Az egész napos program során kicsiknek és nagyoknak lehetősége lesz közelebbről megismerkedni a tűzoltók munkájával, szakfelszereléseivel és gépjárműveivel. A tűzoltók próbariasztásokat tartanak, így az érdeklődők láthatják, hogy mi történik, amikor tűzesethez, balesethez riasztják őket.
Vas megyében 3 hivatásos laktanya, 4 önkormányzati tűzoltóság és a 16 önkéntes tűzoltó egyesület várja a gyerekeket és felnőtteket, ahol játékos keretek között szerezhetnek információkat a katasztrófavédelem tevékenységéről, a tűzoltók hétköznapjairól, és nem utolsó sorban arról, mit tehetnek saját biztonságuk érdekében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!