Nagyon úgy néz ki, hogy V. Németh Zsolt ebben a ciklusban nem lesz államtitkár

Nyolc éves hivatali idő szakad meg.

Kedden tettek hivatali esküjét a negyedik Orbán-kormány 54 államtitkára. A vaskos listán azonban hiába kerestük V. Németh Zsolt nevét, nem találtuk. A Vas 03-as választókörzetben egyéniben győztes képviselő 2010 óta dolgozott az Agrárminisztériumban államtitkárként, a Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért Felelős Államtitkárság élén látott el feladatokat.

A minisztérium azonban most nem adott államtitkárságot V.Némethnek.

V.Németh nem kapott újabb kinevezést
Bonyhádi Zoltán

Kerestük a minisztériumot, hogy megtudjuk mi áll a döntés hátterében, egyelőre azonban nem kaptunk választ.

Kerestük a képviselő titkárságát is, ott megerősítették, hogy V. Németh egyelőre nem kapott államtitkári pozíciót. Később aztán magával a képviselővel is sikerült beszélnünk.

- Nyolc évig voltam a államtitkár, ez emberpróbáló feladat. 2010-ben 42 államtitkárt neveztek ki, 8 évnyi munka után összesen 8-an maradtunk meg az akkor kinevezettekből. A miniszterelnök úr azt mondta, hogy senki sem folytatja, így én sem. De nem maradok feladat nélkül, hiszen a Költségvetési Bizottságnak leszek alelnöke. Ez a kinevezés azonban már várat magára pár napot, hiszen péntekig még én töltöm be az államtitkári pozíciót - mondta a Nyugat.hu-nak V.Németh.

Ezzel teljesen vasi tag nélkül maradt a kormány. Hende Csaba, Szombathely parlamenti képviselője korábban volt tagja a kabinetnek. 2010-től 2015-ig volt Honvédelmi miniszter. V.Németh Zsolt 2010-től töltött be az államtitkári tisztséget.

Bár az államtitkárok zömét kedden nevezték ki, hasonló kinevezéseket akár a ciklus közben is eszközölhenek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet