Nagyot drágul jövőre a cigaretta: akár 300 forinttal is

Januárban és áprilisban is emelkedne szinte az összes dohánytermék jövedéki adója, így a cigarettáé is. Nem is csekély mértékben.

A Pénzügyminisztérium kedden benyújtotta az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Ebből kiderül, hogy emelkedik az összes dohánytermék jövedéki adója, először januárban, majd áprilisban. A minisztérium azt is megjegyzi, hogy azért van szükség a jövő évi adóemelésekre, hogy Magyarország teljesítse az Európai Unió 2011-es dohányadó-irányelve szerinti minimumelvárást, azaz a dohánytermékek jövedéki adója érje el az unió által megkövetelt legalacsonyabb minimumszintet.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Mindenesetre az adóemelés eredményeként a 24.hu számításai szerint az 1390 forintos, 20 szálas, rövid, multifilteres Sopianae januárra 1570 forintra drágulhat, amelyen belül 841 forintra emelkedne a jövedéki adó, majd áprilisban ugyanez a cigaretta már 1700 forintba kerülhet, amiből 911 forint lehet a jövedéki adó.

A tervezetből az is kiderül, hogy egy kivétellel az összes dohánytermék jövedéki adója emelkedik januártól. Sőt, amelyik dohánytermékeknél már a jelenleg hatályos jövedékiadó-törvény is rögzítette a januári emelés mértékét, azoknál a rögzítettnél is nagyobb lenne az emelés, akárcsak a cigarettánál. Vannak olyan termékek, amelyeknél a tervezet alapján 50 százalékos adóemelés valósulna meg áprilisra - írja a lap.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság