Nappal ügyész, éjjel zenész - Németh Andrást kérdeztük hivatásról, zenéről és az ezzel járó ambivalens létről

A hétköznapokon közérdekvédelmi ügyész, de az éjszakai életben mégsem a törvénykezésben betöltött szerepe révén, hanem a zenekarairól ismert, és gyakori fellépője a helyi klubéletnek. Az egyik zenekari próba után beszélgettünk Andrással, a Laura Palmerz zenekar frontemberével.

Szeles áprilisi napon érkezünk meg a szombathelyi Puskás Tivadar utca egyik szürke, kocka épülete elé. Az utcán sapkában és ingben ismerős alak vár minket. Ő Németh András ügyész, és egyből az első emeleti próbaterembe invitál minket.

A falon az Union Jack és hangszigetelő anyagok, a zászló alatt kanapé és hűtő, a túloldalon az ablak alatt, a többiekkel szemben a dobszerkó, középen a három gitáros és a mikrofon. "Még két szám van hátra, azt még gyorsan elpróbálnánk, ha nem gond?" - jegyzi meg András, így mi egy minikoncentre is jegyet váltunk a beszélgetés előtt.

Németh András interjú
Az egyik új dal próbája közben
Mészáros D. Zsolt

Bemutatkoznál? Mikor születtél, milyen iskolákba jártál?

Szombathelyen születtem 1975-ben, már nem vagyok azért mai darab. Kisgyerekként is éltem itt, aztán a nagymamám halála után Felsőcsatáron laktunk egy romos és vizes, de nagyon romantikus kúriában. A Kanizsai Dorottya Gimnáziumban töltöttem a középiskolás éveimet. Egy adminisztrációs tévedésből kémia szakos osztályba jártam, pedig alapvetően a reáltárgyakkal ki lehetett üldözni a világból.

Nem egy szokványos hivatás a tiéd. Mindig jó kisfiú voltál, és ezért szerettél volna ügyész lenni?

Igazából nem azért kerültem az ügyészségre, mert eleve így terveztem volna. Gimis koromban filmrendező szerettem volna lenni. Az volt az elképzelésem, hogy a Filmművészeti Főiskolára jelentkezem, csak édesapám ezt nem támogatta. Azt mondta, az nem komoly szakma, elmehetek, de akkor ő abból nem finanszíroz semmit. Nekem meg nem volt önbizalmam, úgy képzeltem, nem tudom majd eltartani magam így Budapesten, saját zsebből fizetni az albérletet, a megélhetést biztosítani. Úgy voltam vele, hogy jó ötletnek tűnt, de akkor ezt hagyjuk.

Volt egy gyerekkori barátom, ő Pécsre, a pécsi jogra akart menni. Mondta, hogyha nincs jobb ötletem, akkor menjek el vele. Próbáljam meg, egy társaságban leszünk, aztán ki tudja, hátha meg is szeretem. Megtetszett az ötlet, beleegyeztem, így apámnak is fel tudtam mutatni valamit. Édesapám persze nagyon megörült, ez már elnyerte tetszését, mondta, hogy: "A jog az jó, az tényleg nagyon jó, kitűnő ötlet".

Aztán sikerült, felvettek a jogra, jó felvételit írtam, így Pécsre kerültem. Ott valahogy belesimultam, és igazából meg is tetszett. Rájöttem, hogy a jogtudomány egyáltalán nem áll távol tőlem. Főként, hogy az első évben inkább történeti tárgyak voltak, a történelmet mindig is szerettem. Kicsit tartottam tőle, de egyáltalán nem is volt olyan nehéz beilleszkedni. Nagyon jó társaság kerekedett, barátságok alakultak ki, úgyhogy ott ragadtam, később meg már eszembe se jutott, hogy mást keressek. Sok évfolyamtársammal ma is tartom a kapcsolatot.

Németh András interjú
Németh András épp egy sztoriban
Mészáros D. Zsolt

Amikor végeztem, mindenképpen haza akartam jönni Szombathelyre. Kőszegen volt felvétel az ügyészségen. Akkor még a bíróság is érdekelt, meg az ügyészség is, de végül úgy döntöttem, hogy az ügyészségre jelentkezem fogalmazónak, és felvettek. Szóval így kerültem oda, s nem úgy, hogy már gyerekkoromban elhatároztam.

Nem tartom magam a szó klasszikus értelmében „jófiúnak”, de itt nem is az a szempont, hanem, hogy feddhetetlen legyél, és jól csináld a munkádat. Szerintem sokkal fontosabb, hogy működjön benned valami belső igazságérzet, amellett próbálj - nyílván a jogszabály keretein belül – eljárni.

Említetted, hogy édesapád nem finanszírozta volna a filmrendezői tanulmányaid. Azóta próbálkoztál filmezéssel, akár hobbi szinten is?

Nem igazán, mert eleve volt egy csalódásom. Negyedikes gimisként tagja voltam egy filmklubnak. Ott volt egy házi feladat, hogy mindenki csináljon egy filmötletet; dolgozzunk ki egy forgatókönyv vázlatot. Akkor előálltam a nagy ötletemmel, hogy a Sátánt letartóztatják Orosházán, és bíróság elé állítják, de végül felmentik. A filmötlet bemutatásakor elmondtam, hogy az az üzenete, hogy az emberiségnek lett volna lehetősége a bűntől megszabadulni, de nem is akart. A tanár nagyon lehúzta, nagyon didaktikusnak és hollywoodinak titulálta, lényegében azt mondta rá, hogy hülyeség.

Nem is tudom, utólag már furának hat, de én akkor csalódtam az egészben és kiléptem a filmklubból. Aztán utána meg úgy voltam vele, hogy úgyis a jogra megyek, hagyjuk! Annyi azért megmaradt, hogy nagyon sok filmet nézek, nagyon szeretem a műfajt, de megmaradtam a nézői oldalon.

A zenekari tevékenységem kapcsán ugyanakkor érintőlegesen kerültem kapcsolatba a filmezéssel, mivel videókliphez már készítettem forgatókönyv-tervet. Aki ismeri például a korábbi zenekarom, Az Orr munkásságát: a YouTube-on meg lehet találni a Privet Gyevuska című dalhoz készült klipet, abban elég jelentős szerepem volt, az unokatestvéremmel, Danival, a zenekar gitárosával közösen írtuk a szkriptet. Ez egy közös munka volt, de ott kiélhettem picit magam ilyen szempontból, de mással nem foglalkoztam így film szempontból.

Visszatérve az ügyészséghez, hogyan fér össze azzal a zenélés?

Van a szolgálati törvényben egy összeférhetetlenségi szabály, amely szerint az ügyész a tisztsége ellátásán kívül nem folytathat kereső tevékenységet, kivéve a tudományos és oktatói (edzői, versenybírói, játékvezetői), művészi, szerzői jogi védelemben részesülő, továbbá a lektori és szerkesztői, műszaki alkotó munkát, feltéve, hogy ezzel nem veszélyezteti függetlenségét és pártatlanságát, valamint nem akadályozza hivatali kötelezettségei teljesítését. Ez alapján zenélhetek és szerezhetek számokat.

Németh András interjú
Vidám figura
Mészáros D. Zsolt

Milyen lehetőségek vannak az ügyészségen belül? Te elégedett vagy a jelenlegi pozícióddal?

Egy belső ranglétra van. Van a járási szint, onnan fölkerülhet az ember a vármegyei szintre. Aki nem akarja elhagyni a várost, annak ez a felső szintje. Van a regionális szint, az az ítélőtáblák mellett működő fellebbviteli főügyészség, de abból nincs sok. Itt a Dunántúlon Győrben van, meg Pécsen. Meg akkor van a Legfőbb Ügyészség Budapesten.

Én a jelenlegi beosztásommal, feladatkörömmel teljesen elégedett vagyok. Nincs komolyabb karriervágyam, ha innen megyek nyugdíjba, az nekem elég. A közérdekvédelmi csoportot én vezetem.

Akárhogy is, a munkád során néha kerülsz olyan helyzetekbe, amikor szereped lesz egy-egy ember szabadságának a korlátozásában. Mennyire lehet emberségesen működni ügyészként? Illetve neked mi az a pont, vagy mik azok a pontok, amikor igazán szabadnak érzed magad?

Szabálysértési ügyben fölmerülhet, hogy valaki nem fizet be egy szabálysértési bírságot, akkor ugye azt is le kell ülni. S van egy olyan szabály, hogy csak ügyészi jóváhagyással lehet valakit börtönbe vinni.

Tehát, ha mondjuk valaki beszennyezi a közterületet az utcán, kapott érte 10 ezer forintot, nem fizeti be, akkor azt átváltoztatja a bíróság elzárásra. Ilyenkor meg kell küldeni az egész iratot az ügyésznek, hogy nézze át, minden rendben van-e. Ez azt szolgálja, hogy ha valakinek a szabadságát elvonjuk, akkor azt nézze át egy ügyész. Ha jogszabálysértést észlelek, akkor be kell avatkozni az ügybe annak kiküszöbölése érdekében. Perújítást kezdeményezhetek a bíróságon, felülvizsgálatot, ha úgy gondolom, hogy őt jogellenesen büntették meg. Ilyen szempontból van csak közöm a szabadságelvonáshoz, de nem ez a fő profilom.

Nagyon ritka, ha egy jogvitánál valakinek 100 százalékig igaza van. Általában mindenkinek megvan a saját igazsága, csak azt kell eldönteni, hogy a jog szerint kinek van igazsága.

Nyilván van egy jogszabályi kötöttség, de van egy belső igazságmérő-szenzorod. Ha látod mik a határok, akkor afelé próbálod mozdítani az ügyet, amit a belső igazságérzeted is diktál. Én ezt próbálom tartani. Ha látom, hogy valakit valami nagy igazságtalanság ért, akkor úgy érzem, minden jogi követ meg kell mozgatnom ahhoz, hogy kihasználjam az összes lehetőséget, hogy neki orvosoljuk a sérelmét.

A munkában személyes szabadságról nehéz beszélni, mert az ügyészség az nem pont arról szól, hogy te ott teljesen szabad vagy. Ez egy hierarchikus szervezet, megvannak a belső szabályok, a jogszabályoknak megfelelés a cél.

A személyes szabadság megélése nyilván a munkahelyen kívül adódik. Ilyen nekem a zenélés, meg az utazás, ez a két fő hobbim van. E kettőben próbálom magam megtalálni, vagy kiélni. Mindkettőt elég jó ideje csinálom!

Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével? Gondolom ez még az internet előtti világ volt virágzó klubélettel.

Még gimnazista koromban, a baráti társaságunk alapított egy zenekart. De úgy alapítottuk, hogy nem foglalkoztunk zenével, csak kitaláltuk, hogy lesz egy zenekarunk. Engem a többiek kijelöltek basszusgitárosnak, én azt sem tudtam mi az. El kellett mennem a hangszerboltba, hogy megnézzem, hogy néz ki az a hangszer, amin én játszani fogok ebben a zenekarban. Szóval, azt kértem karácsonyra, és megalapítottuk a középiskolás zenekarunkat. Epekövek lett a neve.

Ez egy blues zenekar volt, inkább feldolgozásokat játszottunk. A 60-as évek dalait szerettük: Cream, Doors, Deep Purple stb. Egy-két saját számot is beleraktunk. Nagyon élveztük mindannyian, akik benne voltunk, mert a 90-es évek zenei szempontból egy Kánaán volt szerintem. Visszatekintve, tömve volt zenei eseményekkel a város és sokkal nagyobb volt az élőzene respektje. Minden hétvégén, minden koncerten - nem mondom azt, hogy mindenhol teltház volt -, de nagyon sokan voltak.

Ha láttuk a műsorfüzetben, hogy jön például egy nyíregyházi zenekar - aminek életében senki nem hallotta a nevét -, elmentünk, mert kíváncsiak voltunk. És nem egyedül voltunk, hanem kb. 80-100-an, ismeretlen zenekarokon. Ez manapság teljesen elképzelhetetlen. Jelenleg az a tendencia, ha egy noname zenekar eljön vidékre játszani, szerintem a rokonokon kívül nem topog ott senki. Teltház csak akkor elképzelhető, ha az A, vagy a B vonalba, vagyis a mainstreambe tartozik az adott banda. Ez 30 éve teljesen más volt.

Mi egy kutyaütő zenekar voltunk, nem játszottunk jó zenét. Egyszer egy helyi tehetségkutató kapcsán bekerültünk a Vas Népébe, ahol azt írták rólunk, hogy a mi dobosunk valószínűleg a világ legrosszabb dobosa, meg hogy karácsonyra adjanak neki egy metronómot. Ő egyébként büszke volt rá, azt mondta, hogy őt emelték ki egyedül a zenekarból. Nem voltunk jók, de mégis, amikor koncerten játszottunk, rajtunk is volt 80-100 ember. Mindig népes közönség előtt játszottunk, és minden fellépésnek nagyon jó hangulata volt. Zenei szempontból a kilencvenes évek egy hőskorszak volt.

Aztán, amikor egyetemre elmentem, ott nem nagyon zenéltem, mert ott valahogy hiányzott ez a társaság. Viszont amikor hazakerültem, azt gondoltam, hogy megpróbálom feléleszteni, olyasmit ami gimiben volt, de az egyetemen kimaradt, egyszóval a zenélést szeretném folytatni. Akkor megkerestek; a Long Road nevű zenekar, ami saját rock dalokat játszott a klasszikusabb rock vonalon. Nem mondom, hogy teljesen az én világom volt, de távol sem állt tőlem, így én lettem a basszusgitárosuk. Két-három évig így koncerteztünk Szombathelyen, meg a környéken még pár helyen, nagyon jó volt visszasodródni a zene világába.

Később, 2004-ben megalakítottam a saját zenekarom a Danival, az unokatestvéremmel. Ez volt Az Orr, amiben végre olyan dalokat játszottunk, melyeket főként én írtam. A formáció 10-12 évig létezett itt Szombathelyen, szerintem sokan ismerték annak idején. Ebben már kialakult ez az alterosabb vonal, ami rám inkább jellemző, amit most is játszunk.

Az Orral sok helyen voltunk. Egy példa arra, hogy azért a 2000-es évek is kicsit más volt, mint a mostani világ. 2006-ban kitaláltuk, hogy szeretnénk játszani a Szigeten. Írtunk egy emailt a Sziget szervezőknek, hogy mi egy szombathelyi amatőr zenekar vagyunk, és szeretnénk föllépni a Szigeten. Küldtünk nekik egy demót. Megtörtént, amire nem nagyon számítottunk: visszaírtak, hogy nekik ez nagyon tetszik, jöjjünk a Szigetre! Jó, hogy délutánra, de kaptunk egy 5-től 6-ig idősávot az egyik kis színpadon.

Szerintem ez ma már elképzelhetetlen, hogy egy noname zenekar ír egy emailt a Szigetnek és ott föllépjen. Más világ volt, ebből a szempontból. Ma már mindenki inkább a biztos tucatzenére megy, ahelyett, hogy valami érdekesebbel előálljon.

Németh András interjú
És így lesz kerek egész...
Mészáros D. Zsolt

Mondtad, hogy karácsonyra kérted az első basszusgitárod. Hogyan tanultál meg gitározni?

Teljesen autodidakta módon. Kazettáról hallgattam a zeneszámokat, amiket szerettem, és próbáltam rájátszani. Jó, vettem egy gitáriskola könyvet is, s abból is próbáltam tanulni valamit otthon. Egyszer voltam gitártanárnál, de elég önfejű voltam. A tanár úgy kezdte, hogy az első pár órán nem is fogjuk meg a hangszert, csak zeneelméletet tanulunk. Én meg végigültem, s hallgattam, hogy kis szekund ugrás, kromatikus skála, meg enharmonikus cisz, aztán mondtam, hogy engem ez nem érdekel.

Utólag lehet, hogy jót tett volna nekem, de ezt a részét nem szerettem. Később, amikor fellépésünk volt, mondta nekem, aki értett hozzá, hogy „te sosem tanultál basszusgitározni, az tuti, mert nem szabályosan fogod le a hangokat, nem jó az ujjrend”. Elismertem, hogy az simán lehet. Igazából sosem vonzottak az nagy gitárhírók, meg a virgázó sztárzenészek, akik 10 másodpercben lefognak 50 hangot.

Én mindig magát a dalt értékeltem, nekem egy négyakkordos punk zene sokkal jobban át-, vagy bejön, mint amikor egy 18 perces rockszimfóniában végigjátszák az összes létező skálát. Az engem sohasem fogott meg. Ugyanúgy, mint egy filmnél, ott sem a blockbusterek érdekelnek, a lenyűgöző látványvilágok, ahol minden percben van egy robbanás. A hangulata érdekel, ahogy a zenében is. Ha megvan az atmoszférája, amit hitelesen közvetít egy dal, akkor abszolút nem érdekel, hogy milyen technikával játsszák. Lehet, hogy le sem tudja fogni a gitáros rendesen a húrokat, de lehet, hogy az úgy jó és kész.

A fontos, hogy érdekes legyen. Nagyjából én írom a számokat. Sőt, ez a része jobban is érdekel; a számírás, meg a kreatív része, mint maga az előadás, a koncert. Az se rossz persze, de a zenélésből én magát a kreatív részt, a számírást szeretem. Amikor kialakul egy dallam, egy nyünnyögős gitáron, én meg elképzelem, ahogy bejön egy basszus, ami alapot ad neki, beszáll egy jó dob-groove, ami meghozza a lendületet. Akkor jöhet egy jó gitárbontás, vagy egy számítógépes szinti-effekt, majd az ének (először halandzsa angol nyelven), hogy kialakuljon a dallam.

Lépcsőről lépcsőre, kockáról kockára felépül egy szám, és végül megszólal a végeredmény, tehát egy új dolog jött létre, ami eddig nem létezett. Ez a folyamat, amíg eddig eljutunk, nekem a zenélés legizgalmasabb része. Az már csak non plus ultra, hogy előadjuk egy közönségnek, de az már tényleg csak ajándék. Én már akkor se lennék szomorú, ha nem adnánk elő, ez csak egy bónusz.

Mi volt az a pont, amikor végleg eldöntötted, hogy a zenélés nem maradhat ki az életedből?

Amikor az egyetemről hazajöttem. Az egyetem egy nagyon vibráló, eleven világ volt. Soha nem voltam olyan szabad, mint ott. Mikor hazajöttem, és elkezdtem dolgozni, az mindenképp egy kicsit szürkébb miliő, kötöttebb a napi rutin.

Igazából a gimis társaság nagy része más városban kezdte újra az életét, tehát én úgy jöttem haza, hogy egy kicsit újra meg kellett szoknom Szombathelyt. Új emberek voltak, új helyek és úgy gondoltam, hogy nekem kell valami, amivel a munkán kívüli szabadidőmet feltöltöm valami értékes tartalommal. Szóval, amikor hazajöttem, az első egy-két hétben már az volt a gondolatom, hogy azt a fajta zenélést, ami a gimiben nagyon jó volt, az egyetemen viszont kimaradt, azt kellene újrakezdem.

Ekkor elővettem a régi basszusgitárt, elkezdtem gyakorolni, meg elhintettem ismerősi körben, hogy aki tud olyan zenekart, amelyik basszusgitárost keres, akkor szóljanak, mert szívesen elmennék. Ez akkor volt, 99-ben, mikor egyetem után hazajöttem Szombathelyre.

Hány zenekarod volt eddig és mondanál mindegyikről egy-egy gondolatot?

A gimis zenekarunk, az Epekövek, amiről kicsit már beszéltem, azt tekintem a hőskorszaknak. 1993-ban elindultunk a hadsereg ki-mit-tudján, mert a HEMO-ban próbáltunk, a Helyőrségi Klubban. Ott az volt a feltétel, hogy nem kellett bérleti díjat fizetni, de minden hadsereg által szervezett kulturális rendezvényre el kellett menni játszani.

A szárazföldi haderőnem országos, székesfehérvári döntőjében másodikak lettünk. Aztán a gimnázium véget ért, mindenki elment más városba, így az Epekövek is feloszlott.

Mint már említettem, Szombathelyre hazaköltözésem után a Long Road zenekarhoz csatlakoztam. Jóféle, értékes zene volt, csak ott nem én írtam a számokat, aztán így nem kötődtem hozzá annyira. A klasszikusabb rock vonalon mozgott, amit én néha próbáltam eltolni kicsit alterosabb irányba. Ez nem mindig sikerült, az ötleteimre gyakran úgy reagáltak a többiek, hogy „ez kissé beteg…”. Igazából betegnek a skálán kívüli hangok használatát értették. Ott már motoszkált bennem, hogy kéne csinálnom egy saját bandát, amiben én szabom meg, hogy milyen legyen a stílus.

Ezután az unokatestvéremmel, a Danival megalapítottuk Az Orr-t. Ez már tényleg olyan zenekar volt, amelyik olyan zenét játszott, amit én szeretnék. Viszont – utólag úgy látom – ennek zenei világa meg talán túl kaotikus, széttartó volt. Jó lett volna egy zenei producer, aki egy kicsit összeszedettebbé teszi azt a rengeteg zenei ötletet, ami Az Orr kísérletező zenéjébe bele volt zsúfolva. Többen mondták akkoriban, hogy kicsit megfoghatatlan, hogy pontosan milyen zenét játszik a zenekar, mert abban minden volt, egy igazi zenei egyveleg.

Lehetséges, hogy nem ártott volna kicsit jobban ráncba szedni. Mindennel kísérleteztünk: fúvósokkal, tangóharmonikással, plusz vokalistákkal, orosz, francia, spanyol, német nyelvű szövegekkel. Összességében Az Orr létezésének ideje egy nagyon jó időszak volt.

Az Orr feloszlását követően alapítottuk Danival – s egy új dobos srác csatlakozásával – annak utódzenekarát a Tuan Limitedet. Az körülbelül 3 vagy 4 évig működött, itt már talán kicsit tanultunk a korábbi tapasztalatokból, s ez már összeszedettebb, tudatosabban felépített zene volt. Kicsit rockosabb is talán. Mindemellett én részt vettem egy másik projektben is, a Spóra zenekarban. Ez egy nagyon érdekes zenei kalandozás volt részemre, mert a kezdetekben rap-et és hip-hopot játszottunk, egy MC srác volt az énekes. Ilyesmiben részt venni nekem igencsak izgalmas volt, egy merész kitekintés más zenei világok felé.

A Spórában végül a rapper srác helyett egy énekesnő érkezett, ekkor a zenei hangzás is gyökeresen megváltozott, illetve a bandának új neve is lett, ez volt a Púder zenekar. A stílusát alternatív pop zenének mondanám. Itt érkeztünk el a jelenlegi (egyedüli) zenekaromhoz, a Laura Palmerz-hez, mivel gyakorlatilag a Púderből nőtt ki, mivel az énekesnő távozása után a zenekar dobosával, Kopival (Kopcsándi Zoltán) eldöntöttük, hogy közösen folytatjuk a zenélést, majd Tojás (Horváth Zoltán – ex Anima) és Manó (Gergye Márton – ex Sipőcz Band) csatlakozásával alakult ki a Laura Palmerz jelenlegi felállása.

A Laura Palmerzt alternatív rockzenekarnak mondjuk, némi stoneres, britpopos, sivatagi rockos stílusjegyekkel. Szóval már nincs benne rap, a pop vonal még lehet, hogy benne van, mert nevezték már alter-popnak is, de ebben én nem tudok igazságot tenni. Lehetséges, hogy azért, mert vannak benne elektronikus betétek, és aki ezt kihallja, annak már ezt az érzetet kelti.

Németh András interjú
Így szokott lazítani a Laura Palmerz legénysége - a képre kattintva galéria nyílik
Mészáros D. Zsolt

Úgy tudom készül a Laura Palmerz első lemeze?

Mondjuk azt, hogy első, bár már csináltunk egy lemezt. Csak az nagyon nem került fel sehová, a szemfülesek azonban megtalálhatják a Soundcloudon. Azon az albumon igazából még – nagyrészt – a Púderrel megírt dalokat vettük fel a Lauraval is, noha stílus- és fazonigazításon estek át. De, az első igazi Laura Palmerz lemez valószínűleg a mostani lesz. Mi, magunk között a másodiknak hívjuk, de kifelé, külső szemlélőnek az első lesz. Az első dalokat már meg is lehet hallgatni a YouTube-on.

Egyelőre 6 számról beszélünk, de én még írnék hozzá párat, és akkor lehet, hogy kiadjuk fizikai hordozón is, vagy valami hibrid megoldás is szóba jöhet. Ez már nem ilyen ortodox módon működik, úgyhogy nagyjából hetente csepegtetjük majd az új dalokat.

Végezetül, nem mehetünk el a benned lévő kettősség feloldása nélkül. Mert egyrészt ott van a lázadó, aki még a gitártanárt is otthagyja az első óra után, mert nem bírja a kötöttséget, közben meg egy olyan hivatásod van, ami közel katonás rendben működik. Hogyan tudod ezt az ambivalens létet feloldani magadban?

Jogos, jogos! De, valahogy én úgy éreztem nem fontos, hogy tudjam ezeket a zenei fogalmakat, hogy mi az a kromatikus skála, meg a szekund ugrás. Úgy éreztem, hogy ez felesleges sallang. Tehát enélkül lehet zenélni.

De a jog azért más, mert ott te a jogszabály nélkül nem tudsz jogot alkalmazni, ott ezt nem tudod megkerülni. Ezzel együtt kell tudni élni. A jogszabályokat és a háttéranyagot bizony meg kell tanulni, és utána, amikor a konkrét ügyben dolgozol, ezek fölhasználásával az igazságérzetednek megfelelően már tudod intézni az ügyeket.

Szóval ezt két külön dolognak érzem, mert zenélni zeneelméleti tudás nélkül is lehet. Bár megfoghatjuk onnan is, hogy a munkámból adódó fegyelmezettséget lehet, hogy pont itt oldom fel, a zenélésben. Szeretek a zenén belül kalandozni. Az az igazság, hogy mikor megírunk egy zeneszámot, s úgy ítélem meg, hogy az túl sablonos - hogy ezt a panelt már 80 másik zenekar is lelőtte -, akkor kicsit másszunk le a skáláról, rakjunk bele olyan hangokat, amik nincsenek benne ebben a harmóniarendben. Csavarjunk egyet rajta, hogy érdekesebb legyen.

A zenében pont arra törekszem, hogy másszunk le a jártabb útról, úgyhogy azt kell mondjam, hogy amit a munkában nem tudok megtenni, azt a zenében próbálom kiélni. De ezzel talán nem okozok kárt senkinek.

Az alap-beállítottságodhoz melyik áll közelebb, a jogkövető, vagy a lázadó attitűd?

Nehéz kérdés, de az alaptermészetem talán az, amit a zenében élek ki. De mondom, egy picit bele lehet csempészni a munkába, nem a lázadás részét, hanem az útkeresés részét. Egy ügyet is meg lehet fogni olyan aktivitással, és olyan jogi megoldásokon is lehet gondolkodni, ami elsőre nem tűnik logikusnak. De lehet, pont az fog megoldást jelenteni. Így egy kicsit szélesebb spektrumon keresztül nézek egy ügyre. A kísérletező énemnek így talán a munkában is van egy kis lehetősége kiteljesedni.

A lehetőségeket próbálom úgy tágítani - nyilván a jogszabályok adta kereteken belül -, hogy olyan megoldása legyen az ügynek, amivel esetleg egy jogsérelmet orvosolni lehet. Tehát igazi megoldása, ne valami olyan, amit csak föl tudok mutatni, hogy megoldottam, hanem ami ténylegesen ezt is jelenti az abban résztvevőknek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra