Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hétvégén megint fagyhat

Csütörtökön érkezik a hidegfront, de májusban is masszív hideg lesz.

Éjszakánként -2, -4 fokig is csökkenhet a hőmérséklet a hétvégén - mondta a 24.hu-nak Molnár László meteorológus. Igaz ugyan, hogy vasárnap, nappal már 14-19 fokot is mutathatnak a hőmérők, ez azonban még mindig átlag alatti hőmérsékletet jelent. Április végén ugyanis már 20-21 fokos maximumok és 7-8 fokos minimumok tekinthetők megszokottnak - tette hozzá.

Mindez annak köszönhető, hogy hidegfront miatt csütörtökön többfelé lesz eső, majd a front csapadékzónája péntekre elhagyja a Kárpát-medencét, de az Atlanti-óceán északi területe felől száraz légtömegek érkeznek fölénk. A felszakadozó felhőzet miatt pedig az éjszakai órákban nagyot zuhan a hőmérséklet.

A lap arra is felhívta a figyelmet, hogy az előrejelzések szerint még május 4-5. környékén várható újabb, markáns hidegleszakadás erős lehűléssel és fagyokkal, és a telet idéző körülmények, a májusi fagyok egészen a hónap közepéig, sőt, 18-19-éig kitartanak. Mint Molnár László fogalmazott, masszív hideg lesz május első felében.

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás

Tovább az oldalra