Frissítés: Tűzoltók szabadították ki a Mazda sofőrjét a roncsból - négy autó ütközött a 84-esen
Egy Mazda sofőrje Rábapaty felől haladt Sopron irányába a 84-es főúton, amikor több autó előzése után nem volt ideje visszatérni saját sávjába és érintőlegesen ütközött a szemből érkező Opel személyautóval, majd ütközött az azt követő, osztrák rendszámú Mercedessel. A Mercedes mögött haladó Volkswagen sofőrje már nem tudott megállni és az úton keresztbe fordult Mercedes kerekének ütközött. Információink szerint a Mercedesben egy család utazott, egy kisgyermekkel, őket a mentők kivizsgálásra kórházba szállították.
A Mazda sofőrje a totálkárosra tört autóból nem tudott kiszállni, őt a tűzoltók szabadították ki, majd átadták a mentőknek. Úgy tudjuk, a Mazda sofőrje a karambol után zavart állapotban volt. A Volkswagen sofőrje kérdésünkre elmondta, hogy az ütközés után egyből kiszállt az autóból és a Mercedesben ülők segítségére sietett, mivel a kisgyerek nagyon hangosan sírt. Ezután a Mazdához ment a többi helyszínen lévő emberrel és próbáltak segíteni a sofőrön, de beszorult a lába és nem tudták kiemelni a járműből.
Beszéltünk a baleset egyik résztvevőjével, aki elmondta, hogy megítélése szerint a Mazda sofőrje jóval 100 km/ óra feletti sebességgel közlekedett.
A katasztrófavédelem közleménye:
Négy gépkocsi üközött össze a 84-es főút 72-es kilométerszelvényénél, Zsédeny és Rábapaty között. A sárvári hivatásos tűzoltók az áramtalanítás mellett egy embert kiszabadítottak az egyik járműből. Információk szerint a balesetben még egy ember megsérült.
Az érintett útszakaszt lezárták, kérjük, lehetőség szerint válasszanak másik útvonalat!