Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Nehezen viselte a nő a szakítást, csúnya bosszút állt soproni barátján

Például leborította vörös borral, majd összekethcupozta a szőnyeget, szétvagdosta a ruháit, poharakat tört és végül jól behúzott a pasinak.

A Soproni Járási Ügyészség vádirata szerint a 47 éves vádlott nem bírta feldolgozni, hogy 56 éves barátja szakított vele. Ezért 2019 júliusában, az esti órákban bement a sértett soproni házába és ott dühében törni-zúzni kezdett.

A nő szétvagdosta a férfi nadrágjait, pólóit, cipőit, összetört egy felmosóvödröt, egy műanyag íjat és a hozzátartozó nyílvesszőket, poharakat, egy antik amforát is. Ezen túl a nő dühében kiöntötte a férfi tusfürdőit, kölnijeit, valamint a szőnyeget is leöntötte vörösborral és ketchuppal. Ezután magához vette a férfi laptopját és távozott a lakásból - írja közleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

Még aznap este egyszer visszatért a házhoz, ekkor azonban már szembe találkozott a sértettel, akit ököllel arcon is ütött, majd, mikor a férfi kirakta a házból, úgy megrugdosta a bejárati ajtót, hogy annak üvege kitört.

A terhelt a rongálással több mint 150 ezer, a lopással 75 ezer forint kárt, valamint az ütéssel a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott.

A terhelt ellen az ügyészség lopás, rongálás és könnyű testi sértés miatt emelt vádat, vele szemben – a halmazati szabályokra figyelemmel - 3 év szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

Az eljárást a Soproni Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, érdemi döntést pedig várhatóan a Soproni Járásbíróság fog hozni az ügyben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hírek

Tovább az oldalra