Nem állt meg időben a zebránál: egymásnak esett egy gyalogos és egy autós Szombathelyen

Súlyos testi sértés lett belőle.

A Szombathelyi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat két férfival szemben, akik a vádirat szerint 2023 decemberében Szombathelyen, közlekedési szituációból eredő nézeteltérésük miatt bántalmazták egymást - közölte pénteken a Vas Vármegyei Főügyészség.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Egyikük a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen történő átkelése során nehezményezte, hogy a személygépkocsit vezető férfi az utolsó pillanatban állt meg. A gyalogos emiatt az autóhoz ment, a lehúzott ablakon keresztül megpróbálta megütni a sofőrt, aki kiszállt a gépkocsiból és úgy mellkason rúgta őt, hogy az úttestre esett. A bántalmazott férfi – miután felkelt – többször mellkason ütötte a megvádolt járművezetőt.

Mindkét vádlott kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen - állapíttotta meg az ügyészség.

Az elesés miatt a gyalogos férfi 40 nap tényleges gyógytartamú súlyos sérülést szenvedett el.

A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló