Az este meglepetése egy büntetés-végrehajtásban dolgozó hölgy volt, aki ismert operettdalokat adott elő. Videón mutatjuk!
A nemzetközi rendőrszervezet, az International Police Association (IPA) szombathelyi farsangi báljára 164 vendég érkezett a Tóvendéglőbe. Elsőbálozóként volt jelen a vezetők között Tóth Tamás Tibor, a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka. A szomszédos megyékből is érkeztek IPA tagok, a soproniak például egy 13 fős asztaltársaságot alkottak.
IPA Farsangi Bál 2016. - Szombathely
Tánczos Mihály
A hangulatról Németh László és Tőrösi Hetty gondoskodott, a meglepetés fellépő pedig az egyik bálvendég, Horváth Enikő Sára volt. A hölgy, aki a büntetés-végrehajtás dolgozója Győr-Moson-Sopron megyében, most operettdalokat adott elő, nem is akárhogy.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!