Nem finom, de legalább nem megy el a fél életed vásárlásra és főzésre

Egy angol instant ételeket gyártó cég célul tűzte ki, hogy megszabadítsa a modern embert az evéssel járó nyűgtől és időpocsékolástól.

Egy barátom nemrég azt mondta nekem, hogy utál enni. Megkérdeztem tőle, hogy az mégis hogy lehet, mire azt válaszolta, hogy rövid életünk egyharmadát amúgy is alvással töltjük, másik egyharmadát munkával, és irtózik a gondolattól, hogy a maradék egyharmadot is olyan dolgokra fecséreljük el, mint például a táplálkozás.

Azok, akik szeretnek elmerülni a gasztronómia gyönyöreiben, az ízek kavalkádjában és az elfogyasztható dolgok végtelen variációiban, most egy kicsit forduljanak el.

A táplálkozás az öt biológiai alapszükségletünk egyike, és az emberiség hajnalán nem is kezeltük ennél többként. Ettünk, hogy életben maradjunk, de nem tulajdonítottunk több jelentőséget az evésnek, és vannak, akik a mai napig így vannak ezzel. Van is benne logika, hisz a légzésnek, anyagcserének és alvásnak sincs saját kultúrája.

Ezt elkészíteni például fél napig tart egy embernek, egy négytagú család viszont fél óra alatt bepuszilja
pixabay.com

A főzés és étkezés olykor zavaróan hosszú folyamatára lehet egy életen át tartó nyűgként tekinteni, különösen, ha egészségünkre is tekintettel szeretnénk lenni.

Egy angol cég, a Huel épp az ilyen emberek igényeiben látta meg a piaci rést, mikor 2014-ben olyan instant ételporokat kezdett forgalmazni, amiknek az íze ugyan nem repít minket a gasztro-mennyekbe, de gyorsan elkészíthetők, gyorsan fogyaszthatók és szervezetünk számára az összes szükséges tápanyagot tartalmazzák.

A tudományos fantasztikumok világában már nagyon régóta visszatérő poén, hogy a jövőben már nem borsólevest és rántott csirkét eszünk törtburgonyával, hanem zöld pirulát, kék pirulát és egy tál ízetlen kását.

A mai főfogás pirulasagne (jelenet a Rick és Morty rajzfilmsorozatból)
Adult Swim

A jövő ugyanis sokkal gyorsabb, embere pedig sokkal elfoglaltabb lesz annál, mintsem hogy piacra járjon, főzzön, süssön, mosogasson. A hetvenes években az étkezés ilyen fajta elképzelése még fricska volt, de egyre inkább afelé tartunk, hogy tényleg így fogunk enni a jövőben.

A Qubit.hu végig is kóstolta a jövő emberének menüjét. Ha valaki most döntene úgy, hogy a kiadós lakomákat elhagyva belevágna a praktikus táplálkozásba, előbb nézze meg, mire számítson!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód