Nem fúr új szénhidrogénkutat a Mol az Őrségi Nemzeti Parkban

Az illetékes kormányhivatal a beruházás megszüntetését kérte az olajvállalattól.

Mégsem fog új szénhidrogénkutat fúrni az Őrségi Nemzeti Park területén a Mol, miután az illetékes kormányhivatal a beruházás megszüntetését kérte az olajvállalattól – írja Facebook-oldalán a Greenpeace Magyarország környezetvédő szervezet.

A Mol 2017-ben nyerte el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nyilvános pályázatát, amely lehetővé tette, hogy szénhidrogén után kutassanak az Őrségben. A tervek szerint Őriszentpéter közelében, néhány száz méterre a lakott területtől fúrtak volna új szénhidrogénkutat, de a beruházás a helyiek ellenállásába Kőolajkút-mélyítést terveznek az Őrségben 2021. February 14. 10:58 ütközött.

A Greenpeace bejegyzése szerint bírósághoz fordultak, hogy megakadályozzák a tervezett kitermelést. „A Magyar Természetvédők Szövetsége- Föld Barátai Magyarországgal közösen állásfoglalást adtunk ki, amiben több mint 110 civil szervezettel együtt követeltük a tervek azonnali leállítását. Emellett felemelte szavát a tervek ellen a Jövő Nemzedékek Szószólója és az érintett Őrségi Nemzeti Park is” – írta a Greenpeace.

A helyi kormányhivatal határozata szerint a Mol ezután „felülvizsgálta a tervezett tevékenységet, és nem kívánja az Őri-M-1 jelű mélyfúrást megvalósítani, erre tekintettel kérte az eljárás megszüntetését, továbbá a hiánypótlási felhívásban foglaltak teljesítését visszautasította” - írja a Telex.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet