Nem hagyhatja el lakhelyét a vesztegetéssel gyanúsított zalai szülészorvos

Összekeverte a magánrendelését és az állami kórházat.

A bíróság döntése szerint egy hónapig nem hagyhatja el lakóhelyét az a zalaegerszegi orvos, akit kedden vettek őrizetbe a rendőrök vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt - közölte a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.

Bartalné Mentes Judit tájékoztatása szerint a Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája csütörtökön rendelte el a bűnügyi felügyeletet.

A jogerős végzés értelmében a gyanúsított - a zaol.hu információja szerint egy zalaegerszegi szülészorvos - különengedély nélkül nem hagyhatja el a lakóhelyét, és a tartózkodási helyét nem változtathatja meg. Az indoklás szerint fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított kivonná magát az eljárás alól, továbbá más egészségügyi intézményben újabb, hasonló jellegű bűncselekményt követne el.

A bűnügyi felügyelet az elsőfokú bíróság előkészítő tárgyaláson hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai közlése szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult eljárás az orvos ellen, aki a magánpraxisába tartozó pácienseket telefonos egyeztetés után az egyik zalai - közelebbről meg nem nevezett - állami kórház ultrahangos vizsgálóhelyiségébe rendelte be. A kórház alkalmazottjaként munkaidőben vagy ügyeleti időben látta el a betegeket, a kórházban végzett vizsgálatokért pedig pénzt kért, amivel megszegte az egészségügyi jogviszonyával kapcsolatos kötelességét.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek