Egy olvasónk még csütörtökön, a vihar alatt keresett meg minket, azzal, hogy a Károly Róbert utca 2-nél raklapok estek az emberek közé. Olvasónk szerint munkások hanyagságból hagytak a tetőn építési alapanyagokat, és csak egy kicsin múlt, hogy nem történt tragédia.
Az ügyben megkerestük Barczi Csabát, a Perint Lakásszövetkezet elnökét, aki elmondta, hogy a szóban forgó háztető a szigetelését újíttatják fel. A munkások pedig nem hanyagságból hagyták a tetőn a felújításhoz szükséges anyagokat, hanem azért, mert a tetőkibúvó túl kicsi ahhoz, hogy bármit ezen keresztül napi szinten levigyenek.
Elmondta, hogy a felújítás kezdetekor, mint minden más ilyen esetben, egy daruskocsi emelte fel az anyagokat a tetőre. Ez költséges megoldás, nem hívhatják ki minden nap a kocsit. Az üres raklapokat és a megmaradt szigetelőbálákat, lemezeket a felújítás végén emelte volna le a daruskocsi. Ekkora viharra viszont nem számított senki, ezért fújhatta le a szél a felújítás során megmaradt anyagok egy részét.
Azt is elmondta, hogy a környék most úgy néz ki, mint egy csatatér. A szél redőnyöket tépett le, bejárati előtetőket rongált meg, a Szent Gellért 45. mellett pedig még fákat is kidöntött. Barczi Csabától végül azt is megtudtuk, hogy a kivitelezők pont ilyen esetek miatt kötnek felelősségbiztosításokat, a most keletkezett károkat is vélhetően ilyen biztosításból fedezik majd.