Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Nem kerül sokba - becsületkassza Köszegen

Kőszeg nemcsak hős várvédőiről, alpokaljai hangulatáról ismert, de arról is, hogy évtizedek óta dívik a kisvárosban a becsületkasszás árusítás. Ma már egyre több helyen kínálják másutt is a helyiek a kiskertekben megtermelt zöldséget és gyümölcsöt, a bolti áraknál jóval olcsóbban.

A kőszegi vasútállomástól a belváros felé haladva már feltűnnek a porták bejáratához, az útpadkára kihelyezett kisszékek, sámlik, asztalkák, rajtuk a mindenkori szezonális terményeknek megfelelő kínálat, de kiteszik azt is, ami korábbi termésből megmaradt. A városközpontban és környékén is dívik a becsületkasszás árusítási mód. Az egyik háznál egy hetven körüli nénike éppen feltölti a készletet: paprika, petrezselyem-zöld, újhagyma sorakozik a székecskén, míg a mellette lévő kancsóban vonzó virágcsokron akadhat meg az arra járó szeme.

Minden, ami a becsületkasszás standhoz kell
Lendvai Emil

"Betegeskedem, így szinte mindig idehaza tartózkodom. Valamivel el kell foglalnom magamat, ezért kiteszem, ami megterem a kertben, néha-néha kimegyek és ránézek az árura, pótolom, ami lefogy, ürítem a kasszát. Változó a forgalom, van, amikor több mindent elvisznek, máskor semmit" - tudom meg az idős asszonytól.

Nagyobb lett a konkurencia

A közelben egy szintén idősebb férfi számolgatja a bevételt. "Tudja, ma már ez sem megy igazán. Húsz-harminc éve vitték a kirakott portékát, mint a cukrot. Igaz, nagyobb is volt a becsület, szinte fillérre megvolt, amit kértünk érte. Manapság többen elfelejtenek fizetni, egyesek csak a töredékét dobják be a kasszába a kitett árnak, megint mások nem is pénzzel fizetnek. Nagyobb lett a konkurencia, már a környező községekben is élnek ezzel a lehetőséggel."

Árusítanak szolgáltatóház bejáratánál is
Lendvai Emil

Még bolti bejárathoz, kirakatba is jut zöldség és gyümölcs, valamint pénzbedobásra szolgáló befőttes üveg, persely, kartondoboz. Van, aki óvatos, a befőttes üveget kibéleli, hogy ne látszódják a bedobott pénz, más lánccal kötözi a perselyt a székhez, asztalhoz. Elsősorban a belföldi turistákra lehet számítani, ők szívesen veszik a friss gyümölcsöket, zöldségféléket. Bár sok osztrák jár a városban, nemigen teszik próbára a becsületüket, pedig számukra nevetségesen alacsony az ár. Még ritka, hogy euró kerül a kasszába.

Dr. Tóth Lászlótól, Kőszeg jegyzőjétől megtudjuk, hogy néhány évvel ezelőtt azzal legalizálták a becsületkasszás árusítási módot, hogy a helyi polgárok saját kertjükben megtermelt terményeiket házuk előtt területfoglalási engedély és díj nélkül árusíthatják.

Terménymunstra az út mentén
Lendvai Emil

Más települések is megirigyelték

A nagy hagyományú kőszegi becsületkasszás piacozást más helységek lakossága is megirigyelte, s megpróbálta utánozni. Ma már a Szombathely és Kőszeg között húzódó 87-es főút mentén is sorakoznak a „házi standok”, mi több, a falvakban is megtalálhatók. Uborka, káposzta, alma, sárgarépa, bab, sóska, virág sorakozik a sámlin, asztalkán, kisszéken, hogy csak a választék egy részét említsük.

Gyöngyösfalu belterületén egy pici székecskén két tálca tojás van kitéve egy szintén aprócska, a pénzgyűjtésre szolgáló üvegecskével, s még néhány perc alatt megfordulok Lukácsházáról, gazdára talál. A háziasszonytól megtudom, hogy anyósa tyúkjainak tojásait árusítják a hétvégeken, s van is iránta kereslet. Úgy tűnik az igazi falusi tojás megéri a 30 forintot. A 87-es út mentén egy fiatalember nézegeti a kitett portékát. "Valami gyümölcsöt keresek, mert ilyen helyen olcsóbb, mint a boltban" – mondja, miközben az egyik zacskó tartalmát vizsgálja.

Kis virágkínálat nagy vödörben
Lendvai Emil

A megyeszékhelyen, Szombathelyen is már több helyen élnek becsületkasszás árusítási móddal. Igazán nagy hagyománya az Engels utcában van, ahol több ház idősebb lakói árusítják a kertben termett felesleget, elsősorban virágot. Az árat huzamosabb ideig tartják, nem mennek egymás alá. Jelenleg a virágért 70 forintot kérnek.

Állítólag van olyan utcai stand is, ahol a házból figyelik az eseményeket, s ha valaki fizetség nélkül távozna a virággal, gyümölccsel, már futnak is utána behajtani a járandóságot. Igaz, ennek már nem sok köze van a becsületkasszához árusítási módhoz.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód

Tovább az oldalra