Eddig: 519 863 / 3 000 000 Ft, 37 támogató. Még10nap.
Légy része az igazságnak!

Nem költözhetnek be a Kiskar utcai háziorvosok az új szombathelyi Egészségügyi Alapellátó Központba

A doktorok levélben tiltakoznak. Azt írják, a túlárazott kivitelezés miatt nem jut pénz a nagyobb épületre. Maradnak a korszerűtlen, zsúfolt belvárosi rendelőkben.

Felháborodott levelet írtak a szombathelyi Kiskar utcai házorvosok a szombathelyi polgármesternek, Puskás Tivadarnak. A levélhez, melyet a rendelőben dolgozó nyolc orvosból öten írtak alá, szerkesztőségünk is hozzájutott, így meg is tudjuk mutatni.

Házi orvosok levele a polgármesternek - 1. oldal
Nyugat.hu
Háziorvosok levele a polgármesternek - 2. oldal
x

Röviden arról van szó, hogy egy úgynevezett Egészségügyi Alapellátó Intézmény épül Szombathelyen a régi városi strand helyén. Az terveket elsőként a 2016 júniusi közgyűlésen kerültek elő Új orvosi rendelők lesznek a szombathelyi kórház mellett 2016. June 07. 19:18 . Akkor arról volt szó, hogy a 700 millió forintból megvalósuló épületben 9 háziorvosi, 6 felnőtt fogorvosi és 4 gyermek fogorvosi rendelő kerül kialakításra.

A háziorvosok a Kiskar utcából és a volt SZTK-épületből költöznek ide, a fogorvosok a volt SZTK-ból és a Wesselényi utcai sürgősségi rendelőből.

- írtuk akkor.

A Központ ügye aztán a két évvel ezelőtti novemberi közgyűlésen is téma volt. Igaz, akkor leginkább az a 125 parkoló jelentette a megbeszélést tárgyát, amit a létesítményhez ki kell alakítani. Az akkori tudósításunkból kiderül Megveszik a volt városházát, eladnak egy éttermet, nagyot vitáztak a népszavazásról 2016. October 27. 08:33 , hogy Puskás Tivadar azzal nyugtatott, hogy nincs szúsás a projektben, az ütemtervnek megfelelően alakul a beruházás.

A mostani levél tartalma szerint azonban hiába akarnak már régóta új helyre költözni a Kiskar utcai rendelőben dolgozó orvosok most mégis maradniuk kell. Azt írják ugyanis, hogy a Központot kivitelezését erősen túlárazták, ezért lecsökkentették annak méreteit, így nekik nem lesz benne hely.

Az eredeti tervek szerint a rendelők idén nyáron már betegeket fogadtak volna,a Központ építése azonban máig nem kezdődött el. A mostani levélből pedig az derül ki, hogy a 15,2 milliárd forintból felépült stadion árnyékában, költségvetési megszorítás miatt nem épülhet meg egy akkora egészség centrum, ami maradéktalanul tudná kiszolgálni a jelenleg két korszerűtlen rendelőintézetben elhelyezett orvosokat.

Kerestük a Vas Megyei Orvosi Kamarát is, hogy mit szólnak az épülő központ megcsonkításához. Tőlük ezt a választ kaptuk:

A Vas Megyei Orvosi Kamara reakciója

Sajnálattal értesültünk a tervezett rendelőegység megcsonkításáról. A mai alapellátási munka jelentős részét nem csak a beteg rendelés tölti ki. Ahhoz, hogy az elvárt szűrési-gondozási feladatokat ellásuk, önálló munkahelyre van szükségünk. Ezért nagyon vártunk , hogy a városunkban is egy orvos egy önálló rendelőben dolgozhasson. Ettől most kartávolságra voltunk. Elindult egy folyamat/Rumi- Szent Márton- Selmec rendelő / ami most megakadt, de abban bízunk, hogy a lehető leghamarabb folytatódik a rendelők fejlesztése. A szándékot látjuk, már csak anyagiakat kell előteremteni.

MOK Vas Megyei Szervezete nevében támogatjuk az alapellátás fejlesztését célzó valamennyi programot.

FRISSÍTÉS

Nem az orvosoktól kaptuk a levelet.

Bár korábban a cikkünkből sokan úgy gondolhatták, hogy a Kiskar utcai rendelőben dolgozó orvosoktól kaptuk a levelet ez nem így van. A levél egy másik úton landolt a postaládánkban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód

Tovább az oldalra