Nem lett meg az ellopott Süsü-szobor, új alkotás került Csukás István síremlékére

A bronzfigurát ezúttal biztonsági elemekkel látták el.

Új Süsü-szobor került Csukás István síremlékére a Farkasréti temetőben, az ellopott alkotás helyére – tájékoztatta Porga József, az író egyik örököse az MTI-t.

A Farkasréti temető művészparcellájában található Csukás István-síremlékről még tavaly decemberben tűnt el a Süsü, a sárkányt ábrázoló bronzszobor, amelyet két évvel azelőtt avattak fel.

A család a 12. kerületi Rendőrkapitányságon feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, de a vizsgálat idén februárban eredménytelenül zárult – tette hozzá.

Porga József elmondta: a sajnálatos rongálást helyre hozták az író örökösei május végén, akik Pintér Attila által készített bronzszobrot újra legyártatták és felhelyeztették a sírra, a figurát ezúttal biztonsági elemekkel látták el.

Fotó: MTI/Soós Lajos


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek