Az elmúlt napokban a közösségi médiában napvilágot látott több fotó, melyen a fertőszéleskúti (Breitenbrunn) kikötő látszik, ahol a vitorlások, csónakok az iszapban állnak, jelentősebb víznek viszont nyoma sincs. Sokan azt feltételezték, hogy ez már a tó kiszáradásának jele, valójában viszont az történt, hogy a tó ismét "megbillent", azaz az erős északnyugati szél egy kis időre átfújta a vizet a tó túloldalára.
Az viszont tény, hogy már közel a legalacsonyabb vízállás rekordja (a mérések kezdete óta). A Fertő tó ugyanis köztudottan többnyire a csapadéknak van kitéve, kisebb mértékben táplálják patakok, mint a Rákos-patak, vagy a Vulka. Csapadékból pedig az elmúlt időszakban aránylag elég kevés hullott, ami rányomta bélyegét a tó vízszintjére is.
Persze a Fertő egy sztyepptó, ami korábban többször ki is száradt. Annyira, hogy valamikor mezőgazdasági célokra is használták a medrét. Aztán a víz valahogy mindig visszatért, ráadásul a Hansági-főcsatorna létrehozásával és a Hanság lecsapolásával az extrém változásokat kordában is tudták tartani. Viszont az elmúlt évszázadban jelentősen megváltozott a helyzet, a tó igazi turistaparadicsom lett a határ mindkét oldalán, a turizmusnak pedig fájó lenne, ha ismét kiszáradna. Meg persze a mezőgazdaságnak is, ami főleg a Fertőzugban és a Hanságban igen jelentős. A vízhiány pedig ott már ténylegesen kézzelfogható jelenség: a kis szikes tavak elkezdtek kiszáradni, a kisebb csatornákból eltűnt a víz. A klímaváltozás ennek sem kedvez.
Vészmegoldásként logikusnak tűnhet a Fertő tó vizének pótlása máshonnan, például a Mosoni-Dunából. A probléma azonban az, hogy annak a víznek az összetétele teljesen más, a Fertő ugyanis enyhén sós, szikes tó. Más vizek belevezetése pedig a tó bonyolult ökoszisztémáját teljesen szétzilálná, ami az élővilág károsodásához vezetne.
A kérdés az, hogy mi a fontosabb: a mezőgazdaság és a turizmus, vagy a természet.
Persze a legjobb megoldást minden bizonnyal az jelentené, ha végre hullana megfelelő mennyiségű csapadék, ami stabilizálni tudná a tó vízszintjét.