Nem működik a mentőcsomag: a multik is elkezdték a dolgozók kirúgását

Már a multinacionális vállalatok magyar leányai is bajban vannak: elindultak a leépítések.

A tőkeerős vállalatok korábban nagyrészt igyekeztek elkerülni a leépítéseket, bízva abban, hogy a magyar kormány segít nekik a nehéz időkben. A bejelentett mentőcsomag azonban csalódást keltett, csak nagyon korlátozottan lehet igénybe venni a bérpótlást, nem nyújt kellő segítséget a cégeknek ahhoz, hogy megtartsák a munkaerőt. A multinacionális vállalatok hazai vezetői ezért nagyon nehéz helyzetben vannak, egyes cégek jelentős mértékű leépítéseket készítenek elő, illetve lépnek meg a napokban - számol be a bajokról a Portfolio.

A multik leépítési szándékai alapján vélhetően nagyon komoly gondok vannak a magyar gazdaságban. Ezt jelzi, hogy a tőkeerős vállalatok a végkielégítéseket is vállalva elbocsátásokba kezdenek, kalkulálva azzal is, hogy a válság után akár komoly toborzási költségeik is keletkezhetnek. Mindezt azért kell meglépniük, mert egyik részük nem tudja igénybe venni a magyar kormány Kurzarbeit-programját, másik részük pedig túlzottan bonyolultnak és bürokratikusnak tartja.

Akadnak olyanok is, akik szerint az állam túlságosan kevés támogatást nyújt. Ahogy az egyik vállalatvezető fogalmazott: mire minden adminisztrációval elkészülnének és megítélnék a támogatást (ha megítélnék), addigra vége lenne a válságnak, ráadásul a 75 ezer forintos plafon nagyon alacsony; illetve a munkáltatónak enyhíteni kellene azon terhén, hogy 100%-ot fizessen a dolgozónak, mert erre sokan képtelenek. A Portfolio értesülése szerint mindezek miatt a kormány hétfőn felülvizsgálja a bejelentett válságkezelő programot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság