Van igazság! Nem rúgják ki az M1 részegen bejelentkező, hős riporterét

Igaz, némi retorziót azért kap.

Ahogy mi is megírtuk, és azóta nyilván a fél ország látta már, az egyébként állampárti agymosást nyomó köztévében a hétvégén volt egy jelenet, ami egy kicsit nézhetővé tette az amúgy általában kvázi nézhetetlen műsorfolyamot: bajai tudósítójuk enyhén pityókásan jelent meg a kamera előtt.

Ami ezután történt, az médiatörténeti pillanat volt, vagyis nem pillanat, hanem néhány perc, amivel Bencze Péter pikpakk az ország sztárjává vált, hiszen emberesen küzdött meg saját nyelvével:

Az internet népe okkal kezdte vizionálni, hogy a hősiesen helyt álló riporternek valószínűleg percek lehetnek csak hátra a karrierjéből, ez az empátiával vegyített félelem pedig annyira úrrá lett az online közbeszédben,

hogy még Tibi Atya is beszállt a menetbe, és egy támogató poszt alá összesen közel 70 ezret támogatói lájkot szedett össze.

Úgy tűnik, a nyomás megtette a hatását, a Fidesztévé hétfői Balatoni Nyár című műsorában ugyanis közölték: nem rúgják ki, csak három hónapra leveszik a képernyőről Benczét.

A hirtelen híressé vált tévés egyébként a műsorban elmondta, gyógyszert szedett egy vírusos megfázásra, illetve elfogadott egyetlen (!) kupica pálinkát, valamint a nagy meleg is rárakhatott minderre egy lapáttal. Így vagy úgy, végre kimondhatjuk:

MAGYAR SIKER!!!!!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Humor