Nem segített az utcán haldoklón egy háziorvos

A Bors olvasója egy földön fekvő idős bácsit talált egy budapesti rendelő előtt még decemberben. A férfi azonnal segíteni próbált a bácsin, majd orvosért szaladt a rendelőbe.

A lap szerint ott egy asszisztens azt mondta neki,

mivel kihívták a mentőket, ők már nem tudnak segíteni.

Mire visszaért a haldokló, de még lélegző bácsihoz, ott volt egy másik férfi is, akiről kiderült, hogy orvos, de ő sem segített rajta. A később kiérkező mentők háromnegyed órán át próbálták újraéleszteni, ám az igyekezetük ellenére a férfi a helyszínen elhunyt.

A bulvárlap elérte az orvost, aki a döbbenetesnél is

döbbenetesebb magyarázatot adott arra, miért nem segített egy haldokló emberen:

Ak­kor és ott nem tudtam volna semmit sem tenni az életé­ért. Van egy olyan orvosi kötelezettség, aminek értelmében nem veszélyeztethetem a beteg életét, máskülönben én viselem a következményeket. Szerencsére a mentők hamar ki­érkeztek.

Szerencsére...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Csuja Imre gengszterként követi Puskás Tivadar példáját

Szuper videó, ne hagyja ki, életet menthet!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló