Mert, komoly munka folyt azért. Holnap már rá is lehet hajtani az aszfaltra.
Burkolat javítás miatt kellett kerülniük a szombathelyi autósoknak kedden Szombathelyen. A Rumi út és a 86. út kereszteződésében ugyanis annyira megrongálódott az egy éve lehelyezett aszfalt, hogy az utóbbi időben már tankcsapda méretű kátyúkat kellett kerülgetni. A Magyar Közút most kijavította a hibákat. Az előzetes tájékoztatás szerint október 10-, és 11-én lehetett számítani a szakemberek felbukkanására, előre ugyanis nem lehetett tudni, hogy az időjárás mikor engedi meg a kátyúzást.
Javítják az útburkolatot a Rumi u. és a 86-os főút kereszteződésében
nyugat.hu olvasó
Az aszfalt holnapra már járható lesz, így szerdán mindenki végigautózhat a Rumi úton.
Javítják az útburkolatot a Rumi u. és a 86-os főút kereszteződésében
nyugat.hu olvasó
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!