Elmondtam, hogy az azbesztalap pályázatánál a 30 százalékos önerő biztosítása nagy nehézséget okozhat, ezért azt javaslom, hogy az önerő összegét a szolidaritási hozzájárulásból lehessen levonni - írta csütörtök esti Facebook-posztjában Nemény András, Szombathely polgármestere.
Szombathely idén 4,2 milliárd forintot fizet be a közösbe. Méltánytalan lenne, ha hitelt kellene felvennünk akkor, amikor éppen mi kerültünk önhibánkon kívül nehéz helyzetbe - írta.
Nemény András - több önkormányzati szövetség vezetőjével együtt - csütörtökön tárgyalt
Nemény András csütörtökön egyeztet a terület- és vidékfejlesztési miniszterrel September 03. 11:28 az önkormányzatok helyzetéről a vidék- és településfejlesztési minisztériumban. A megbeszélés előtt jelent meg
Megjelent a rendelet, Szombathelynek félmilliárd forintjába kerülhet az azbesztes területek újraburkolása September 03. 09:00 az azbesztalap pályázatairól szóló rendelet, amiből kiderült, hogy az azbesztveszéllyel küzdő önkormányzatoknak önerőt is kell vállalniuk a pályázati támogatás mellett.
A megyei jogú városok esetében ez maximum 30 százalék, ami Szombathely esetében több mint félmilliárd forintot jelentene. Ez ellen szólalt fel Nemény András a csütörtöki megbeszélésen.
Ahol azt is javasolták, hogy az új önkormányzati törvény megalkotása mellett már az idei évben is kapjanak anyagi segítséget a nehéz helyzetben lévő önkormányzatok. 2027-ben pedig rendszerszintű változtatásra lesz szükség a finanszírozásban - tette hozzá.
A polgármester szerint az egyeztetés nagyon konstruktív és partneri volt, hamarosan jön a folytatás is.