Megjelent a rendelet, Szombathelynek félmilliárd forintjába kerülhet az azbesztes területek újraburkolása

Az érintett önkormányzatoknak önerőt is vállalniuk kell, a megyei jogú városok esetében ez maximum 30 százalék.

Önerőt is vállalniuk kell azoknak az önkormányzatoknak, amelyek az azbesztalap támogatására pályáznak - derült ki a vidék- és településfejlesztési miniszter rendeletéből, ami a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg.

A rendeletre egyébként Rápli Róbert, Szombathely országgyűlési képviselője hívta fel a figyelmet egy Facebook-posztban.

Pályázni és fizetni is kell

A megjelent rendelet csupán az azbeszthelyzet megoldásának finanszírozásával foglalkozik. Augusztus közepén jelent meg Megvan a hárommilliárd az azbesztmentesítésre, de a részletszabályozás még hiányzik August 16. 11:31 egy kormányhatározat, ami létrehozta a 3 milliárd forintos azbesztalapot, most pedig megjelent a rendelet arról, hogyan is történhet ez.

A legfontosabb a feljebb már említett önerő. Ami megyei jogú városok, így Szombathely esetében is az elismert költségek maximum 30 százaléka lehet. Más városok esetében ez maximum 20, nagyközségeknél, községeknél pedig maximum 10 százalék lehet.

Többször is írtuk róla Kedden elkezdődik az Oladi Plató azbesztmentesítése, október végére végeznek az önkormányzati utakkal, parkolókkal August 28. 10:58 , hogy Szombathely a rendelet megjelenése előtt elkezdte az azbeszt elleni védekezést. Ami az Oladi Platónál közel bruttó egymilliárd, a város többi részénél mintegy bruttó 500-550 millió forint lesz. Az önkormányzat ezt elvileg a folyószámlahitel keretéből fizeti ki.

De a rendelet ismeretében már látszik, hogy

ha sikeres is lesz a pályázat, a városnak akkor is mintegy bruttó félmilliárd forintjába kerül az azbeszthelyzet ideiglenes megoldása.

A rendelet egyébként tartalmazza, hogy a már korábban megkezdett munkák finanszírozására is lehet pályázni, Szombathely esetében éppen ez a helyzet.

A munka az Oladi Platón kezdődik Kedden elkezdődik az Oladi Plató azbesztmentesítése, október végére végeznek az önkormányzati utakkal, parkolókkal August 28. 10:58 , információink szerint a kivitelező már átvette a munkaterületet, a jövő hét elején kezdik el a szegélyek lerakását. A befejezés határideje október vége.

Nemrég megnéztük, milyen állapotokat kell helyreállítani az Oladi Platón, videónkat itt nézheti meg Kátyúkkal teli, aszfalt nélküli utakon kell megoldani az azbesztveszélyt az Oladi Platón September 01. 16:01 újra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Azbeszt-ügy