Izgalmas volt a péntek este Szombathelyen, hiszen két politikai rendezvénynek is helyet adott a város. Amíg a belvárosban a momentumosok tartottak fórumot, így:
addig a Herényiek Házában Németh "rezsibiztos" Szilárdot várták, így:
Alig volt húsz nyugdíjas, akiket érdekelt, hogy miképpen lehet megvédeni a rezsicsökkentést. A termet a Fidesz szombathelyi vezérkara és a sajtó töltötte meg - látszólagosan. Aztán az előre meghirdetett hat órás kezdéshez képest jó 10 percet késve megérkezett az est vendége, Németh Szilárd is. Akit úgy megtapsoltak a helyiek, mintha csak a Rolling Stones érkezett volna meg.
Koczka Tibor alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket és azzal büszkélkedett, hogy Herény 60 százalékos részvételi arányt tudott produkálni a migráns-népszavazáson. A népszavazást egyébként később Németh továbbra is 99 százalékos győzelemnek könyvelte el - cseppet sem foglalkozva azzal, hogy tök érvénytelen volt az egész, ugyanis az ország lakosságának többsége otthon maradva nyilvánított véleményt. Persze, nem ez volt az egyetlen érdekesség a Fidesz alternatív valóságában, de erről majd kicsit később. Koczka egyébként azzal adta át a szót, hogy milyen jó, hogy eljött a kormánybiztos, mert nekik naponta kell harcot vívni azzal, hogy az emberekkel megértessék, hogy 7 ezer forint, az bizony kevesebb, mint 10 ezer, mert, hogy itt rezsicsökkentésről van ám szó, hahó!
Én meg régen hallottam választópolgárt ilyen elegánsan leostobázni.
Nagy Imre beszédtől a rezsicsökkentésig
Németh messziről kezdte a mondandóját, merthogy elsősorban birkózó Grand Prix-t jött megnyitni - elvégre ő a szövetség elnöke. (Hiszen egy olyan országban élünk, ahol a sport és a politika nem fonódott össze.) Aztán amerikai módszer szerint megtapsoltatta magukkal a herényieket, hiszen a 60 százalék, az 60 százalék. Majd megtudhattuk, hogy a Fidesz mostani politikáját már Nagy Imre újratemetésén elmondta Orbán Viktor - csak hát ennyit kellett várni rá, amíg gondos előkészítő munkával, alaptörvény-írással meg lehetett teremteni a feltételeket.
Aztán ugrottunk egyet a migránsokra, akiktől meg kell védeni az országot. Bár Németh itt eléggé simulékony hangot ütött meg. Azt mondta, aki segítségre szorul, annak segíteni kell, de meg kell szűrni a migránsokat is, mert jó néhányan csak lébecolni akarnak. Egyébként pedig van egy protokoll eljárás a migránsokkal kapcsolatban, amit a menekülteknek is be kell tartani. De ahogy nekünk segítettek a nyugati országok '56-ban és befogadtak közel 200 ezer menekülő magyart, úgy most nekünk is segíteni kell.
Az azonban megengedhetetlen, hogy Brüsszel diktáljon ebben a témában és a népszavazás is (ami egyébként érvénytelen volt) megmutatta, hogy nem engedünk nekik. Még akkor sem, ha közben azzal zsarolnak, hogy elveszik a gazdasági támogatásunkat. A helyzet pedig fokozódik, hiszen elmondása szerint naponta kapja a jelentéseket arról, hogy Németország és Ausztria már szabadulna a migránsoktól és hozzánk is szeretnének elhelyezni bevándorlókat. Hát egyék meg amit főztek! - fogalmazott a politikus.
Aztán megérkeztünk az est előre meghirdetett témájához, a rezsicsökkentéshez. Németh szinte bepárásodott szemmel nosztalgiázott 2013-ról, amikor Rogán Tónival - ő mondta így - elmentek a szolgáltatókhoz, hogy a rezsicsökkentésről beszéljenek. A szolgáltatókhoz, akiket az elvtársak szarért-húgyért - szintén ő mondta - privatizáltak, és akik 8 év alatt tizenötször emelték meg a rezsi árát. Amikor pedig csökkentésre kötelezték őket, akkor a bíróságra rohantak - és a bíróság igazad adott nekik.
Ám Némethék nem hagyták magukat és a Magyarország nem hagyja magát mozgalommal sikerre vitték az elhatározást.
De a harc még nem ért véget, hiszen a szolgáltatók belengették, hogy vissza akarják kapni jogos jussukat, és akár utólag is kifizettetnék az eddig zsebükből kihúzott összeget. Viszont a politikus mindenkit megnyugtatott: ők nem fogják hagyni.
Németh hangsúlyozta, hogy politikájuk azon van, hogy ne legyenek adósságok, így az államadósságot folyamatosan törlesztik, az önkormányzatokat, a családokat, a kórházakat pedig megszabadították a hitelektől. (Érdekes módon a hitelből készülő közel 10 milliárd eurós paksi beruházás valahogy kimaradt a felsorolásból.)
A hitelsemmisítésnek köszönhetően pedig 49 hónapja nő a kiskereskedelem forgalma.
35 percet kellett várni az első sorosozásra. Németh azt hangsúlyozta, hogy nem szabad hagyni, hogy ki legyünk szolgáltatva a külföldi tőkének. A rendkívül kedvező társasági adó politikájuknak köszönhetően versenyképes az ország a nemzetközi piacon is. Ez nem is tetszik más országoknak, ugyanis komoly tényező vagyunk a térségben - és mindenki velünk akar dolgoztatni. A verseny miatt ezt sokan nem akarják hagyni.
Ezért hátulról nekikezdve az aknamunkát pénzelnek magyar politikai pártokat, civil vagyis álcivil szervezeteket, hogy lerombolhassák azt, amit mi nehezen felépítettünk. Amikor a Parlamentben feláll Széll Bernadett és Bangóné Borbély Ildikó, akkor gyakorlatilag ezeknek a háttérembereknek a szócsöveként működnek - állította Németh.
Aztán jöttek a liberálisok, akikkel nem lehet mit kezdeni. Ők ugyanis csak abban a mátrixban hajlandóak élni, beszélni és gondolkodni, amit ők alakítottak ki évek alatt. Amikor pedig a napokban Németh interjút adott Hamuka, paksifüles, liberáldiktatúra: Németh Szilárd élete legőrültebb interjúját adta 2017. March 23. 09:14 akkor a liberális sajtó külön cikkekben foglalkozott azzal, hogy amit mondott, hogyan kell érteni.
Majd már nyíltan emlegette a civilek-Soros-Majtényi összekapcsolódást. És véleménye szerint igenis tudni kell, hogy a civileknek nevezett nem-is-civilek honnan kapnak pénzt. Mert ha nyilvánosságra kerülne, hogy ki hogyan pénzeli őket, akkor már nem lenne ilyen nagy szájuk.
Soros, aki a fontot is bedöntötte, elképesztő, hogy mit megenged magának - mondta a rezsibiztos.
A liberálisokkal egyébként vigyázni kell, hangsúlyozta újra Németh. Mert vitatkozni, beszélgetni sem lehet velük. Ugyanis belefojtják az emberbe az észérveket és egészen a nemváltásig el tudnak menni.
40 percet kellett várni mire a Jobbik is előkerült, mint a külföld tőkén hízó áruló párt. Hiszen népszavazás ügyben bizony rendesen odavágtak a migráns-kérdésnek.
Németh azzal fejezte be, hogy hamarosan újra Nemzeti Konzultációt fognak kezdeni, méghozzá öt kérdésben is.
Miért vagyunk a korrupciós lista alján?
Az est legérdekesebb momentumát egy hallgatói kérdés szolgáltatta. A hozzászóló azután érdeklődött, hogy miért van Magyarország még mindig a korrupciós lista huszonikszedik helyén? (Egyébként az idén januárban megjelent lista szerint épp a 57. helyre estünk vissza.) Hiszen nem ezért adott nekik a nép 2/3-os többséget.
A kormánybiztost azért egy fél pillanatra sikerült megzavarni ezzel. Aztán kivágta magát a helyzetből: a magyarázat szerinte annyi, hogy sajnos még mindig túl sok a kommunista a közigazgatásban, és hogy sajnos az egyetemeken még mindig ugyanazok tanítanak, akik 20-30 éve. Majd a bírósági eljárások nehézkes és részrehajló ügyintézései kerültek sorra magyarázatként.
Valahogy a lenyúlt közpénzek, pályáztatás nélküli állami megbízások, alapítványi pénzekké változó nemzetibanki forintok és a többi aggályos gazdasági művelet kimaradt a beszámolóból.