Az állami tulajdonú Előadó- és Cirkuszművészeti Eszközkezelő és Szolgáltató Nonprofit Kft. közbeszerzést írt ki stadionok felszereléseire – vette észre az Átlátszó.
A hirdetmény szerint a nemzeti cirkuszcég cirkuszi, színházi és koncert-produkciókat kíván megvalósítani sportlétesítményekben. Mivel ezek a létesítmények füves pályával rendelkeznek, ezeket le kell fedni az előadások miatt.
A munkát 288 millió forintért a békéscsabai Filó és Társa Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. nyerte el. A vállalat forgalmát alaposan meg fogja növelni ez a munka, 2018-ban 189 millió, 2019-ben pedig csak 209 millió forint volt az összes árbevétele.
A cég főtevékenysége a cégadatbázis szerint a fémszerkezetek gyártása, de egy szakhonlap szerint asztalos és lakatos munkákkal foglalkozik. Saját honlapja nincs – mutatott rá az Átlátszó.
Azt még nem tudni, hogy melyik stadionokban akarnak cirkuszt rendezni. Lapunk is beszámolt arról, hogy állami kézbe kerül
Közel egy hónap csúszás után elkészült a terv, hogyan adják át a Haladás-stadiont az államnak 2021. March 17. 06:59 a hányattatott sorsú Haladás-stadion, így akár itt is elkezdődhet a nemzeti cirkusz.