Nemzetközi misszió jön a Fertő partjára vizsgálódni

UNESCO vizsgálat várható a Fertő tónál - számolt be az újabb fejleményről Major Gyula, a Fertő tó Barátai Egyesület elnöke. A fertőrákosi öblöt és a breitenbrunni turisztikai projektet is ellenőrzik.

Osztrák sajtóhírek szerint az UNESCO tanácsadó testülete, ami a Fertő / Neusiedler Világörökségi kultúrtáj esetében a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa (röviden ICOMOS), vizsgálatot indít a Fertő tó világörökségi helyzetével kapcsolatban. A vizsgálatot többször kezdeményezte már mind a magyar Fertő tó Barátai Egyesület, mind osztrák partnerei az Alliance for Nature és a Freunde des Neusiedlersees.

A magasból így néz most ki a fertőrákosi öböl.
Fertő Tó Barátai Egyesület

A civil szervezetek 2019 óta folyamatosan tájékoztatták az UNESCO párizsi titkárságát a tó körül folyó különböző fejlesztésekről, amelyek a Fertő tó Barátai Egyesület szerint veszélyeztetik a kultúrtáj kiemelkedő egyetemes értékét. A veszélyek között csupán az egyik a Fertő tavi vízitelep úgynevezett rekonstrukciója, amit mintegy 11 milliárd forint közpénz elköltése után talán inkább célszerű dekonstrukciónak, rombolásnak, nevezni. A vízitelep jelenleg el van zárva a látogatók elől, és annak ellenére, hogy a Fertő-Hanság Nemzeti Park területének része az Építésügyi és közlekedési Minisztérium felügyelete alatt a civil szervezet tudomása szerint részben építési anyagok tárolására használják.

"A kiemelkedő egyetemes értéket sajnos nem csak a Sopron területéhez tartozó, Fertő parton tervezett és jelenleg érvényes építési vagy környezetvédelmi engedéllyel nem rendelkező túlzott és elhibázott magyar fejlesztés veszélyezteti. Osztrák partnereink tiltakoznak a Breitenbrunn területén tervezett turisztikai fejlesztés, a világörökségi terület puffer zónájában tervezett szélerőmű park fejlesztések ellen is. Közösen lépünk fel azért, hogy fenntartható vízgazdálkodást dolgozzanak ki a Fertő vidékén hiszen a Duna felől tervezett víz utánpótlás ökológiai katasztrófához vezethet a területen" - sorolja Major Gyula, a Fertő tó Barátai Egyesület elnöke.

A rijadi UNESCO Világörökségi Bizottság ülésén szeptember 10. és 25. között várhatóan tárgyalni fogják a Fertő tóhoz küldendő vizsgáló bizottság felállítását. Az ülésen a Fertő tavi civileket a német World Heritage Watch civil szervezet munkatársa képviseli majd. A vizsgálat eredményeképpen az is megtörténhet, hogy a Fertő / Neusiedler Világörökségi kultúrtáj felkerül a veszélyeztetett világörökségi területek listájára - áll a Fertő tó Barátai Egyesület, valamint a Nagy Tavak Vizes Élőhelyek Szövetségének sajtóközleményében.

Az UNESCO 2021 júniusában már felszólította a magyar kormányt a Fertő parton tervezett fejlesztés felfüggesztésére. Az ICOMOS magyar bizottsága 2021 februári elektronikus beszámolójában szintén úgy foglalt állást, hogy "Erősen megkérdőjelezhetők azok (a fejlesztések), amelyek forgalmat vonzanak, de a tóparttól távolabb is elhelyezendők". Az ilyen fejlesztések közé sorolta az ICOMOS a tervezett 4 csillagos, monolit vasbeton szállodát.

"Egy újabb keserédes sikert értünk el azzal, hogy az UNESCO tárgyalja javaslatunkat. Természetesen nem örülünk ennek, hiszen jobb lenne ha Ausztria és Magyarország kormányai felelősen, a társadalmi szervezetek bevonásával, a terület értékeinek figyelembe vételével fejlesztene a régióban. A Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének tagszervezete a Fertő tó Barátai Egyesület ismét példát mutatott kitartásban és szakmaiságban, és szívesen támogatjuk majd az ICOMOS októberben várható vizsgálatát észrevételeinkkel" - közölte Kun Zoltán, a szövetség elnöke.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet