Nézze meg Damu Roland utolsó interjúját

Jakupcsek Gabriella vendége volt néhány héttel ezelőtt.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Meghalt Damu Roland 2021. December 27. 09:16 december 27-ére virradó éjjel, 47 éves korában elhunyt Damu Roland. Mint azt mi is megírtuk, Damu Roland intenzív osztályra került, kritikus az állapota 2021. December 16. 07:36 decemberben került kórházba - immár másodszor néhány héten belül, két oltás után koronavírus miatt került az intenzív osztályra. Állapotáról a Facebook-oldalán közölt adatokat egy régi barát, halálhíréről is ő számolt be.

Az ATV pedig most előkutatta a színész utolsó interjúját, amit Jakupcsek Gabriella készített vele néhány héttel a halála előtt. Damu a Jakupcsek Night vendége volt, ahol őszintén beszélt a gyerekkoráról, a börtönről, a szabadulás utáni évekről és a betegségéről is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű