Nincs megállás, Németh Szilárd védi a rezsit lankadatlanul

A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elismételte a kormány eddigi bejelentéseinek tartalmát, és miközben a "baloldalt" szapulta, Paksra hivatkozott.

A magyar kormány számára továbbra is a legfontosabb a rezsicsökkentés megőrzése - mondta Németh Szilárd a rádióműsorban. A politikus azt magyarázta, hogy az elhúzódó háborús válsághelyzet, az elszabadult infláció, a megszakadó ellátási láncok és az Európát sújtó "brutális" energiaválság közepette kell megőriznie a magyar kormánynak a rezsicsökkentést.

Az áram- és a gázár drágulásával kapcsolatban azt mondta, hogy mindkét energiahordozó esetében fennmarad a rezsicsökkentett ár; azt áramért 2523 kilowattóra éves fogyasztásig 36 forintot kell fizetni továbbra is egységenként. Németh Szilárd elmondta, hogy e szint fölött ugyan 70 forint 10 fillér az áram ára, de "a baloldal által javasolt piaci mechanizmus lenne érvényes, akkor 268 forint felett lenne" ez az ár.

A politikus szerint ezt az árszintet azért tudják biztosítani, mert működik a Paksi Atomerőmű, ha pedig már Paks II. is meglenne - tette hozzá -, még kedvezőbb áron lehetne biztosítani az áramot.

A gázáremelést illetően viszont ekkora kedvezményt nem tudtak tenni; az átlagfogyasztásig 102 forint a köbméterenkénti ár, a felett viszont 747 forint lesz. De ez is olcsóbb, mintha a piaci árat kellene fizetni érte - mivel az Német Szilárd elmondása szerint 1020 forint lenne köbméterenként - írja a napi.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek