Nőként a magyar politikában - „Nem mondom, hogy soha nem kaptam szexista megjegyzéseket”

Bokányi Adrienn egyéni választókerületből jutott a szombathelyi közgyűlésbe, majd feladatot kapott a városvezetésben is. Nemcsak munkájáról tudunk keveset, de arról is, hogy milyen fiatal nőként részt venni a politikában.

Bokányi Adrienn már hosszabb idő óta része a szombathelyi közéletnek, de neve csak 2019-ben került be a köztudatba. Az önkormányzati választások során az Éljen Szombathely! ellenzéki együttműködés jelöltjeként ekkor egyéni választókerületet nyert a városban, majd – egyedüli nőként - része lett a városvezetésnek is. Tanácsnokként város- és gazdaságfejlesztési ügyek tartoznak hozzá. Jelenleg a Széchenyi István Egyetem Regionális-és Gazdaságtudományi Doktori Iskola hallgatója regionális tudományi PhD képzésen. A beszélgetés helyszíne a szombathelyi városháza tanácsnoki irodája volt. Írásunk a női szerepekkel foglalkozó sorozatunk első darabja.

Elég puritán ez az iroda.

Nélküled nem megy: támogasd a Nyugat.hu-t adód 1 százalékával! Neked csak pár kattintás, hogy továbbra is a téged érintő dolgokról tudósíthassunk.

Nyugat Média és Világháló Egyesület, adószám: 18889332-2-18
Ide kattintva érheted el kitöltési útmutatónkat!

A rendelkezésre álló lehetőségekből ezt tudtuk kihozni. Kifestettük és a régi linóleumot szőnyegpadlóra cseréltük.

A képek a falon öröklöttek a korábbi lakótól?

Csak ez a nagy kép, szeretem a színvilágát. Máig vita tárgyát képezi, hogy egy sámánt vagy egy japán harcost ábrázol-e. Számomra az utóbbit jelképezi, ezért is kértem, hogy maradjon.

Mit szeret a japánokban?

Az egész távol-keleti kultúra közel áll hozzám, Japánban például az, ahogy a tradicionális kultúra és a high-tech egymással összefonódva létezik. De szeretem a tradicionális zenéjüket, a gasztronómiájukat és az animéket is.

Bokányi Adrienn
Bokányi Adrienn
Nagy Ákos Balázs

Van itt másik kép is, ezen kínai írásjelek vannak.

Ezt egy ismerősöm festette egy rokonomnak, aki néhány évvel ezelőtt elhunyt. Ezt az egyetlen tárgyat hoztam el az otthonából, és már akkor tudtam, hogy az irodámba kerül. A falakon lévő tengeri témájú képeket pedig születésnapomra kaptam és azért vannak itt, hogy feldobják a hangulatomat. De nem vagyok az a típus, aki számára különösen fontosak a tárgyak, talán innen jön a helyiség puritánsága. Az asztal tetejét egyébként most az interjú kedvéért ürítettük le, a hétköznapok folyamán tele van könyvekkel, papírokkal, laptoppal.

Akkor ezek szerint nem az a rendmániás típus.

Egyáltalán nem, mégis mindig tudom, hogy hol keressem az irataimat. Volt már olyan kolléga, aki belépett az irodába és azt mondta, szíve szerint elkezdene itt rendet tenni.

A nőkről azt tartják, hogy szeretik a rendet, kifésülik a szőnyegrojtokat stb.

Ez egy sztereotípia.

Bokányi Adrienn
Jelöltbemutató a szombathelyi városháza előtt
Savaria Fórum/Nagy Jácint

Emlékszik erre a fotóra?

Hogyne. Nem olyan régen készült a polgármester-jelöltet bemutató sajtótájékoztatónkon, ahol mi ott álltunk polgármester úr támogatói csapataként, hangsúlyozva a teljes egységünket.

De most azért hoztam magammal, mert ez az írás a női szerepekről szól.

Nem én vagyok az egyetlen nő a fotón, de kétségkívül hangsúlyosan vagyok jelen, hiszen én vagyok az egyedüli nő a városvezetésben, sőt a frakcióban is. Én ezt nem érzem hátránynak vagy kellemetlen helyzetnek, nagyon jól kijövök a férfi kollégákkal. Tudom, hogy ez nem ideális arány, mint ahogy az sem, hogy a 21 fős testületben összesen két női képviselő van. De ebben az esetben arról is szó van, hogy ki tudja megnyerni az egyéni körzetet, ahol indul, vagy egyáltalán, hány nőnek vannak politikai ambíciói.

Amikor megláttam ezt a képet, eszembe jutott a főispánokról készült közös kép, amin szintén egyetlen nő van középen.

Én is azt gondolom, hogy ez a jelenség politikai oldaltól független, azt viszont megjegyzem, hogy különbség van a főváros és a vidék között. Az utóbbi sokkal nehezebb terep a nők számára, a választók konzervatívabbak, és a zártabb közeg eleve sok nő kedvét elveszi a közéleti szerepléstől.

Mit csinál egy tanácsnok a szombathelyi városházán?

Valójában háromszoros feladatköröm van. Én vagyok a kettes számú választókerület képviselője, vezetem a gazdasági és jogi bizottságot, és tanácsnok vagyok, amely valójában szakpolitikusi feladat. Ezen belül elsősorban gazdaság- és városfejlesztéssel, illetve uniós projektekkel foglalkozom.

Bokányi Adrienn
Nagy Ákos Balázs

Ma például min dolgozott?

Egy jövőbeli uniós fejlesztés kapcsán volt egy probléma, amit nagyon gyorsan meg kellett oldani. Ki kellett mennem a választókerületembe is, parkolással és zöld felületek kezelésével kapcsolatos ügyek miatt.

Hogyan lett profi politikus?

Az alapdiplomám után először egy multinacionális cég irodáján kezdtem, majd egy belvárosi kereskedőket összefogó egyesületnél dolgoztam. Ez utóbbinál kezdtem jobban rálátni a közéleti kérdésekre. Az a típus vagyok, aki szereti aktívan alakítani az eseményeket, így 2012-ben bekapcsolódtam a helyi közéletbe. Sem családi, sem ismeretségi körömben nem volt pártvonal, így a magam döntése volt, hogy a Magyar Szocialista Pártnál jelentkeztem mint aktivista, majd be is léptem a pártba. 2014-ben már aktívan részt vettem az országgyűlési választás kampányában. Az itteni teljesítményen alapján jelölt lettem az őszi önkormányzati választásokon egy olyan körzetben, amely közel esett a saját lakóhelyemhez. Közben elkezdtem a közgazdász mesterképzést a soproni egyetemen, majd elvégeztem egy digitális térségfejlesztés szakközgazdász-képzést is. Ez utóbbi direkt módon kapcsolódik a városfejlesztési munkámhoz.

A fiatalok közül keveseket szippant be a politika, főleg, ha nő. Önt mi vonzotta?

Engem motiválnak a kihívások, például az, hogy ebben a férfiak által dominált világban is tudjak bizonyítani. Azt már említettem, hogy szeretem, ha tevékeny alakítója vagyok az ügyeknek, és ehhez hozzáadódik a lokálpatriotizmusom. Ez így együtt mutatott a politika felé.

Bokányi Adrienn
Azt mondja, vidám gyerekkora volt
Bokányi Adrienn

Itt született Szombathelyen?

Igen, ide jártam általános és középiskolába is. Először a Paragváriba jártam, szerettem is, de aztán megtudtam, hogy a Bolyaiban van nyolcosztályos gimnázium, így jeleztem a szüleimnek, hogy szeretnék felvételizni és átmenni oda ötödik osztálytól. Itt nagyon sokat kaptam, például mind a két felsőfokú nyelvvizsgámat ezen évek alatt tettem le, mindenféle magántanári segítség nélkül. Szabad és inspiráló környezet volt, nagyon jó tanárokkal.

Jól értem, hogy azért kérte a váltást, mert a Bolyai jobb iskolának számított?

Igen, tudatosan kerestem a jobb lehetőséget.

Karrieristának tartja magát?

Attól függ, mit értünk a szó alatt. Amikor egy nőnek ambíciói vannak, akkor ráfogják, hogy karrierista, hogy nem akar családot és ráaggatnak még néhány jelzőt. De én szeretek motivált lenni, eredményeket elérni, harcosnak tartom magam és dolgozik bennem a versenyszellem. Ez karrierizmus?

Szülei mit szóltak, amikor fiatal nőként politikai pályára ment?

Féltettek, de nem fogtak vissza. Igaz, azt is tudták, hogy erős egyéniség vagyok.

Volt olyan személy az életében, aki nagy hatással volt a gondolkodására?

A szüleimmel most is nagyon jó a kapcsolatom, még mindig fiatalosak és nyitottak, édesanyámhoz különleges viszony fűz. A közéletből nem tudok példaképet mondani, de egy karakán, erős női politikusra vagy közszereplőre azért fel tudok nézni. A győri egyetemen a PhD-képzés során nagyon jó beszélgetéseket lehet folytatni és rengeteget tanultam Rechnitzer János professzor úrtól, aki sajnos a közelmúltban hunyt el.

Bokányi Adrienn
Nagy Ákos Balázs

Van különbség férfi és női politikus között?

Természetesen van, de a különbségek nem annyira nemi meghatározottságból, mint a személyiségekből fakadnak. Ha mindenáron általánosítani akarunk, akkor azt mondanám, hogy a női nézőpont empatikusabb, a nők pontosabbak, többet foglalkoznak a részletekkel, maximalistábbak. Az sem véletlen, hogy általában a lányok jobb eredményeket érnek el az iskolákban. De ez így kimondva sztereotípia, ami korlátozottan használható. Munkám során – gondoljunk csak a gazdasági és városfejlesztési kérdésekre – nem érzem a női perspektívát meghatározónak.

A politikai életben vannak előnyei a nőiségnek?

Vannak előnyei és hátrányai is. Igazságtalanságnak tartom, amikor egy nő a külsejéből próbál előnyt kovácsolni. Azt sem tartom jónak, amikor a férfiak egy nőnek jobban elnézik, ha hibázik, mondván figyelnek az érzéseire. Az éremnek a másik oldalát pedig elsőkézből tapasztaltam meg a 2014-es kampányban, amikor néhány választó megkérdőjelezte a nagykorúságomat. 2019-ben, akkor voltam 31 éves, pedig már azt firtatták, hogy nem kellene-e inkább családot alapítanom. Biztos, hogy ilyen megjegyzéseket nem kapnak a férfi politikusok. Azt is megkapom olykor, ahogy sok más nő is, hogy a külsőm miatt kerültem ebbe a pozícióba. Ezek nem esnek jól, de annyira gyakori sztereotípia, hogy lepereg rólam.

Egy férfi politikustól például soha nem kérdezném meg azt, hogy hogyan választ ruhát.

Talán ide kapcsolódik, de gyerekkoromban divattervezőnek készültem, viszont a művészeti területtel az volt a gondom, hogy akkor miért vagyok kitűnő tanuló két felsőfokú nyelvvizsgával. Egy stylist-képzést azért elvégeztem, de inkább bölcsész, majd közgazdász lettem. Szóval az a típus vagyok, aki szeret öltözködni és odafigyel erre. Fontos a pillanatnyi hangulatom, de azt is nagyon át kell gondolnom, hogy egy adott eseményhez mi a megfelelő öltözet. A férfiak számára ez kétségkívül egyszerűbb.

Ruhatervezéssel lehetne foglalkozni mondjuk szabadidőben.

Mostanában gyakorlatilag nincs szabadidőm, legfeljebb annyi, amikor elmegyek sportolni, vagy a cicámmal vagyok. Korábban rajzoltam, festettem, még kiállításon is szerepeltek a műveim. De be kell vallanom, hogy az alkotói folyamat mellett legalább annyira élveztem a rivaldafényt is, amikor egy kiállításmegnyitón beszélhettem a képekről, és azok keletkezési körülményiről, a velük kapcsolatos saját gondolataimról. Ezek szerint már akkor volt bennem szereplési vágy.

Bokányi Adrienn
'Cicám és rokonai'
Bokányi Adrienn

Mennyire kell szerepet játszania egy politikusnak?

Személyiségemnek vannak aspektusai, amelyek a közéletre tartoznak, és vannak, amelyek nem. Ezt még nem tartom szerepjátszásnak. De természetesen, ha valaki kiáll az emberek vagy a kamera elé, akkor elkezd egy kicsit másként viselkedni. Viszont arra mindenképp vigyáznia kell egy politikusnak, hogy ne vesszen el a szerepek és álarcok dzsungelében, hogy megmaradjon az a stabil, belső mag, amivel önazonos, és ami akkor is ott van, amikor esetleg szerepet kell játszania.

Mi, újságírók nagyon sok kritikát kapunk, de a politikusok talán nálunk is többet. Hogyan éli meg ezeket?

Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem érintenek meg, de a választói kritikák vagy az olvasói hozzászólások csak nagyon ritkán hoznak ki a sodromból. A mindenkinek való megfelelést már az elején el kell engedni ezen a pályán. De például emlékszem arra a nőnapra, amikor próbáltam kicsit rendhagyó lenni és a fiúk virágosztása mellé készítettünk motivációs idézeteket tartalmazó könyvjelzőket. Ez volt az én ajándékom a nők számára több helyszínen a városban, akik örültek is ennek az apró gesztusnak. Mindezt megosztottam a közösségi médiában, ahol valaki azt írta, hogy ez felesleges magamutogatás, én pedig egy megkeseredett ember vagyok, aki a férfiak ellen hergel. Ezt például nem tudtam szó nélkül hagyni.

Bokányi Adrienn
Az a bizonyos nőnapi könyvjelző - Kattintson a képre a galériához!
Bokányi Adrienn

Mit gondol a női kvótákról?

Nem vagyok nagy rajongója a kvótáknak, ezek gyakran nem a jó irányba viszik el az ügyeket, mert az így kiválasztottak nem feltétlenül a képességük alapján kerülnek pozíciókba. Ez egy ingoványos terület. Fontosnak tartom, hogy minél több nő, illetve fiatal vegyen részt a közéletben, de ennek sokkal távolabbról kellene nekifutni. Például úgy, hogy kimozdítjuk a fiatalokat a politikai apátiából, hogy közéleti kérdéseket vitatunk meg velük az egyetemen vagy akár már a középiskolában is.

Ha több női politikusunk lenne, az használna az országnak?

Azt gondolom, hogy igen. Ezzel kicsit ellentmondok a beszélgetés elejének, amikor azt mondtam, hogy erőltetett a különbségtétel női és férfi politikus között. De mégiscsak nagy szükség lenne arra a bizonyos empatikus nézőpontra, a női konszenzuskeresésre, és akkor valószínűleg kevesebb lenne a közéletben az erőszakos problémamegoldás, beleértve a háborúkat is. Ugyanakkor nem tartom magam feministának, csak egy emancipált nőnek, aki olyan környezetben nőtt fel, ahol teljesen természetes volt, hogy nő és férfi egyenrangú. Vannak olyan országok, ahol az alapvető feminista téziseknek óriási létjogosultságuk van, de nem gondolom, hogy Magyarország ezek közé tartozna. Diákként egy nyugat-magyarországi megyeszékhelyen nem éreztem hátrányát a nőiségnek, a munkaerőpiacon és a politikai világban már persze vegyesebb tapasztalataim voltak. Ráadásul az utóbbi években romlott a helyzet.

A kormány által közvetített narratívára gondol?

Nem állt szándékomban a témában politizálni, de igen. Magánemberként nem tetszik a gyerekvállalási kényszer, az a nyomás, amit a nőkre akarnak ráhelyezni. Vagy annak a sugalmazása, hogy a továbbtanulás és a karrier nem összeegyeztethető a családalapítással. Miért is nem? A férfiaknak is vállalniuk kell bizonyos terheket és szerepeket, úgy könnyebb a családon belüli munkamegosztás. Ha a gyermek világra hozatalából nem is, de sok minden másból ki tudják venni a részüket. A politikának az is lenne a feladata, hogy a nemi munka- és feladatmegosztás irányába induljon el az ország, de ennek most épp az ellenkezője történik. És akkor nem is idézem néhány kormányközeli megmondóember nagyon szerencsétlen kijelentéseit.

Van kapcsolata a másik oldal női politikusaival?

A szombathelyi közgyűlésben ketten vagyunk nők, teljesen normális a viszony közöttünk. Néha beszélünk női témákról is, ha már címkézünk. A „túloldali” férfiakkal is megtalálom a hangot, de nem mondom, hogy soha nem kaptam tőlük szexista megjegyzéseket.

Politikusként képzeli el a jövőjét?

Egyelőre biztosan. Szeretnék jövőre újraindulni egyéni képviselőként, és szeretnék ismét a városvezetés része lenni. Nagyon szeretném kipróbálni, milyen, amikor egy ciklust nem terhel világjárvány vagy energiaválság és nincs akadálya a fejlesztéseknek. De egy politikusnak nem árt, ha van B terve. Nem véletlenül folytatom a regionális tudományi doktori tanulmányaimat. Ezek segítik most a munkámat is, de el tudom képzelni magam egyetemi oktatóként is.

Az írás - nők Magyarországon - létrejöttét és megjelenését a Friedrich-Ebert-Stiftung támogatta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Nőként a magyar politikában - „Nem mondom, hogy soha nem kaptam szexista megjegyzéseket”

Bokányi Adrienn egyéni választókerületből jutott a szombathelyi közgyűlésbe, majd feladatot kapott a városvezetésben is.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet