Nőtt a szegénység, sok az alkoholista – Krízisben a magyar családok

Az alkohol az első számú bűnös, ami a magyar családokat nehéz helyzetbe sodorja, de súlyos problémákat okoznak a devizahitelek is. Hova, kihez fordulhatunk, ha baj van? Hogyan segít a Szombathelyi Karitász?

Tény, hogy ijesztő mértékben terjed a szegénység. Az Eurostat adatai szerint egy év alatt százezerrel nőtt a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztettségnek kitett magyarok száma, a statisztikák szerint a lakosság egyharmadát ők teszik ki. Másrészt megállapítható, hogy a szegények között (a teljes népességen belüli arányukhoz képest) felülreprezentáltak a gyermekes háztartásokban élők és az egyedül élő aktív korúak, illetve alulreprezentáltak a gyermektelen háztartásokban élők és az egyedül élő nyugdíjasok. De mi a helyzet Vas és Zala megyében? – kérdezzük a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász családgondozójától, Horváth Istvánnétól, Ani nénitől:

Akik eddig adakozóak voltak, most maguk is rászorultak lettek

- Hogy látja, az elmúlt időszakban miként alakult a térségben a családok helyzete?

- Az elmúlt öt-hat évben érzékelhetően megnövekedett a szegénységgel küzdő családok száma. Kritikusabb a helyzet Zalában (ami szintén a Szombathelyi Karitászhoz tartozik), de Vas megyének is vannak hátrányosabb térségei, például az Őrségben sok a szegény család, akik támogatásra szorulnak.

A Szombathelyi Karitász munkatársa ételosztás közben
A Szombathelyi Karitász munkatársa ételosztás közben
Nyugat.hu

- Öt-hat éve még számtalan külső segítséget kaptunk a civil adakozóktól, sokan élelmiszerrel vagy pénzadományokkal segítették a Karitász munkáját, amiket aztán ki tudtunk osztani a rászorulóknak. Ezek a források az utóbbi években sajnos nagyrészt elapadtak, úgy néz ki, hogy azok, akik eddig adakozóak voltak, most maguk is rászorultak lettek. Egyre többen jönnek vissza hozzánk, hogy ők is bajba kerültek, sokakat a devizahitelek tettek tönkre. Nem tudták a hiteleket időben törleszteni, elmaradoztak a közüzemi számlákkal is. Vagy, miután kifizették a tartozásaikat, élelmiszerre már nem futotta.

- Hogyan tudnak segíteni, élelmiszer-adományokkal?

- A Szombathelyi Karitászban már nem osztunk napi szinten élelmiszert. Régebben minden reggel itt helyben adtunk pékárut, most a plébániákra visszük ki. Minden reggel más plébániára szállítjuk ki, és ott helyben osztják szét.
További alkalmak is adódnak. Tavaly egy uniós program keretében élelmiszercsomagokat osztottunk szét, amiben liszt, száraztészta, tej is volt. Idén is pályáztunk az élelmiszerbankhoz, ahonnan olyan tartós élelmiszereket adnak, amelyeknek rövidesen lejár a szavatosságuk. Tavaly már sikeresen pályáztunk, kétezer rászorulónak tudunk csomagokat adni, amiben joghurt, konzervkukorica és linzer is volt. Egy másik szállítmányban pedig négyezer bébitápszert kaptunk, amit hatvan család között sikerült szétosztanunk.

- Ki dönt arról, hogy kinek osztják ki ezeket a segélycsomagokat?

- Minden esetben a plébániák. Ők ismerik a családokat, tudják, kik a nagycsaládosok és a szegénységben élők.

Szombathelyi Karitász
Szombathelyi Karitász
Nyugat.hu

- Mi lesz azokkal, akiket a kilakoltatás fenyeget, akik a közüzemi tartozásaikat képtelenek fizetni? Ők pénzt kapnak segítségként?

- Azok számára, akik nem tudják a közüzemi számlájukat rendezni, vagy nem tudnak maguknak tüzelőt vásárolni, nagy segítség lehet a budapesti karitász által biztosított krízisprogram. Itt helyben a karitásznál ki kell tölteni egy nyomtatványt, amit Budapestre továbbítunk, ott bírálják felül a kérelmeket. Jellemzően mindenkinek, aki rászorult, megadják a segítséget.

Általában mindenki élelmiszert vagy pénzt szeretne

- Esetenként milliós tételek is felhalmozódhatnak. Mekkora összeget tudnak kifizetni?

- Az anyagi lehetőségeink korlátozottak, ötvenezer forint a maximum, amivel alkalmanként segíthetünk. Egy-egy ilyen krízisprogramba 18-20 család fér bele egyszerre. Van aki, ha kifizeti a közüzemi számlákat, az élelmiszerre valót már nem tudja előteremteni. Nekik a vásárlásban segítünk.

Tavaly az MTVA egész napos műsorfolyamban mutatta be a Katolikus Karitász működését, szervezetét, támogatottjait és önkénteseit riportokkal, budapesti és vidéki élő kapcsolásokkal, kisfilmekkel és stúdióbeszélgetésekkel. A „Jónak lenni jó” műsora alatt sok adomány érkezett hozzánk is, gyermekruhák, élelmiszer-adományok, volt pénzfelajánlás is – összesen huszonegy családot tudtunk a befolyt összegből segíteni.

Bárkinek segítenek, nem csak a katolikusoknak

- Sokan vannak, akik rászorultak, de csak akkor kérnek, ha már nagy a baj, mások pedig mindenhol kopogtatnak. A karitászban csak azok kérhetnek segítséget, akik katolikusok?

- Nem, szó sincs erről, de mi sem ismerhetünk mindenkit, ezért a krízisprogramjainkban való részvételhez hivatalos ajánlás kell, amit kiadhat a katolikus, de a református plébánia is, nem ez számít. Ha nem tartoznak semmilyen felekezethez, akkor elfogadjuk a családsegítők vagy az önkormányzat ajánlását. Mert ők azok, akik helyben el tudják dönteni, valóban kispénzű emberről van-e szó, aki tényleg rászorult.

Szombathelyi Karitász nyári táborában Nardán
Szombathelyi Karitász nyári táborában Nardán
Nyugat.hu

- Közel vagyunk még a szeptember 1-jéhez, amikor iskolakezdési támogatással próbáljuk kisegíteni a kispénzű családokat. Gyerekenként ötezer forintot mi is hozzáteszünk az iskolaszerek megvásárlásához. A támogatási összegeket szintén a plébániákhoz juttatjuk el, ők tudják helyben, kiknek van szüksége erre támogatásra.

És ha már segítségről és az iskolakezdésről volt szó, a szombathelyi Karitász boltban iskolakezdési akciót is hirdettünk, a ruhaneműtől az iskolatáskáig, a százforintos dobozokig sok mindent meg lehetett nálunk vásárolni.

Tavasszal nagy sikerrel vetőmagprogramot indítottunk. A szegényebb falusi családok között 14-féle vetőmagot osztottunk szét, a csomagban volt zöldség- sárgarépa-, uborkamag, sokféle alapvető zöldség, ami egy házi kiskertben megterem. A vártnál is jobban működött a program, a családok tényleg művelni kezdték az addig parlagon heverő földjeiket, elvetették a magokat, és később is gondozták a növényeket. A terméseket pedig boldogan mutatták nekünk. Nem egy helyen az egész család részt vett a kert gondozásában, olyan földterületeken, ahol az előző évben még fűrengeteg volt, és hozzá sem nyúltak a területhez. Elég volt pár zacskó ingyen vetőmag.

Szombathelyi Karitász nyári táborában
Szombathelyi Karitász nyári táborában
Nyugat.hu

- Nyaranta táborokat is szervezünk, idén nyolc héten át, Nardán nyaraltattunk hetente körülbelül száz gyereket. Egy hét tízezer forintba került, de a rászorultság mértékéhez képest jelentős engedményeket is adtunk. Önkénteseink rendszeresen foglalkozásokat is tartottak, kirándulni vitték a gyerekeket, egy héten kétszer lovagolni is lehetett.

- A szegénység és anyagi gondok csak egy ok, amivel sok családnak szembe kell néznie. Milyen problémákkal keresik még meg Önöket?

- Általában mindenki élelmiszert vagy pénzt szeretne, leginkább ezzel keresnek fel bennünket. A találkozások és beszélgetések alkalmával aztán valahogy kibukik, milyen problémák húzódnak a mélyben. Legtöbbször az alkohol. Ezért is bevett gyakorlat, hogy inkább megvásároljuk az élelmiszert vagy a gyógyszert, de pénzt nem adunk kézbe.

Válás, alkohol, gyermeknevelési problémák, depresszió, családon belüli erőszak...

- Hazánkban mintegy félmillió alkoholista él, a közvetetten érintettek száma milliós nagyságrendű. Ha észlelik, hogy gond van, mit lehet tenni?

- A Szombathelyi Karitász berkein belül működik a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, ahol a szenvedélybetegek gyógyítása szakemberek együttműködésével folyik (szociális munkás, pszichiáter, pszichológus, lelkész). Ha észleljük, hogy baj van, sokszor idehívjuk a RÉV-es kollégákat, akik megpróbálnak segíteni.

Az alkoholon kívül egyéb drogbetegek is megfordulnak nálunk, a RÉV-ben a kábítószertől, a játékszenvedélytől, a gyógyszerfüggőségtől, az étkezési zavaroktól és más hasonló rabságtól, problémáktól szenvedőket is fogadunk.

- Válás, gyermeknevelési problémák, depresszió, családon belüli erőszak... sorolom azokat az élethelyzeteket, amik komoly kríziseket okozhatnak még. Ilyen problémákkal hova fordulhatunk? Hiszen vidéken alig van pszichológus vagy családterapeuta, ráadásul sokak által megfizethetetlen áron praktizálnak.

- Nem jellemző, de előfordul, hogy ilyen problémákkal is megkeresnek bennünket, számukra megpróbálunk szakembert találni. Önkénteseink között vannak pszichológusok és családterapeuták, akiknek itt a karitászban irodát is tudunk adni.

Gyerekruhákat és cipőket is várnak

- Ha valaki segíteni szeretne, a pénzbeli adakozáson túl mi mindent várnak?

- Gyerekruhákat és cipőket, de a háztartásban használt tárgyakat, edényeket is szívesen elfogadunk. Az adományokat ide a Karitász Hollán Ernő utcai központjába is be lehet hozni, de a helyi plébániákhoz is be lehet vinni.

Szombathelyi Karitász
Szombathelyi Karitász
Nyugat.hu

- A Karitász maga is tesz a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáért?

- Közel háromszáz megváltozott munkaképességű ember megélhetéséről, nappali ellátásáról gondoskodunk. Negyvenöten a vásárosmiskei intézményünkben a Levendula-házban, harmincöten Nagylengyelben a Szent Család Szociális Központban, negyvenen a kemenespálfai Szent Pál Szociális Központban, hetvennyolcan TÁMOP által támogatott Szombathelyen a Szikla Nappali Ellátójában, ezen kívül tízen a Rév Szenvedélybeteg Ellátó és ötvenheten (TÁMOP) a Hársfa-ház Nappali ellátójában.

Ezekben az intézményekben nemcsak az ott lakók, hanem a környékbeli megváltozott munkaképességű emberek találtak maguknak értelmes, a képességüknek megfelelő feladatot. Az ölbői Szent Miklós Gyógynövényes Ház kertjében gyógynövények díszlenek, az egykori istállóból feldolgozó üzem lett. Merthogy, innen Ölbőről ebből a biokertből látják el a Castellum Teaházat gyógynövényekkel.

Szent Miklós Gyógyfüves Ház Ölbőn
Szent Miklós Gyógyfüves Ház Ölbőn
Nyugat.hu

- A megváltozott munkaképességűeknek nemcsak a munkáltatói vagyunk, a családdal is foglalkozunk, - életvezetés, tanácsadás, szociális- és egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzájutás segítése.

Sokszor elég, ha akad egy ember a környezetében, aki meghallgatja

- Mit tapasztalt, mennyiben segíti a napi nehézségek elviselésében, a kilábalásban a mai családokat vallásosság?

- Nem is önmagában a vallásosság, sokkal inkább az, ha van egy lelki vezetője, egy olyan közösség ahol otthon érzi magát, ahová tartozhat. Ez lehet egy plébános és plébánia, de más segítő is, vagy civil közösség. Sokszor elég, ha akad egy ember a környezetében, aki meghallgatja, akitől kaphat egy jó szót.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód

Tovább az oldalra