Növekszik a munkanélküliség

Decemberben 4,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta.

A tavalyi év utolsó három hónapjában csökkent a foglalkoztatottak száma és nőtt a munkanélküliség Magyarországon. Utóbbi már hónapok óta növekszik, így mostanra olyan magas szinte emelkedett, amit utoljára a Covid-válságban láttunk – írja a Portfolio.

A munkanélküliek száma 2023 decemberében 207 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt. 2023-ban – az év egészét tekintve – a munkanélküliek átlagos száma 203 ezerre, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékra nőtt – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A munkanélküliségi ráta Észak-Magyarországon volt a legmagasabb (7,3 százalék), Közép-Dunántúlon pedig a legalacsonyabb (2,2 százalék). A ráta értéke az előző év azonos időszakához képest a legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon nőtt (1,8 százalékponttal), míg a legkisebb emelkedés Nyugat-Dunántúlt és Budapestet jellemezte (egyaránt 0,2 százalékpont).

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek