Puskás Tivadar polgármester és Molnár Miklós gazdaságért felelős alpolgármester ismertette az idei számokat és örült nagyokat.
Szombathely 30 költségvetési intézményt tart fenn, ahol 1500-an dolgoznak, Puskás Tivadar szavaival élve ők azok, akik a város működtetésében közvetlenül részt vesznek.
Szigorú, fegyelmet kívánó költségvetést készítettünk: olyat, ami az idei és a következő évhez, évekhez hozzájárul, mint az építés éveinek költségvetése.
Három alapról beszélt a polgármester, amire a város büdzséje támaszkodik:
1. az adósságkonszolidáció megtörtént, ezzel a város is megszabadult az adósságtehertől, ami nyomta a vállát (ez nem friss dolog, de a tavalyi évben így nem kellett adósságrendezéssel foglalkozni)
2. fegyelmezett, szigorú gazdálkodás
3. a gazdaság jó teljesítése: Puskás Tivadar büszkén veregette a cégek vállát: az iparűzési adó 70 százalékkal nőtt a 2010-es adathoz képest, itt megemlítette, hogy a szombathelyieknek is nagy köszönet, az ő munkájukkal érték el az eredményt.
Itt hangzott el az első igazán érdekes mondat:
A költségvetés idén úgy biztosítja a város működését, hogy az eddig megszokottakon kívül
néhány plusz dologgal járulhatunk hozzá az embere életéhez
- mondta még mindig a polgármester. Új adónemet nem vezetnek be, de adóemelésre sem kerül sor.Puskás Tivadar: A város saját ereje emelkedik, a felelősség is nagyobb, de az önállóság is.
Nagyon kíváncsiak voltunk, mekkora önállósága van a városnak, de rá sem kellett kérdezni, megkaptuk a választ:
A város bevételei három nagy egységből állnak: központi források (ez az, amit Orbán Viktor kézrátétellel megáld), a helyi adók, és az egyéb bevételek. Erről pozitív híreket kaptunk: Az állami normatíva aránya idén a bevételek húsz százalékát teszik ki. Ez az arány a város adóbevételeinek növekedése miatt változott.
Számokban nézve: 3,1 milliárd forint a központi forrás és majdnem 10 milliárd az adóbevétel. A polgármester szerint a gazdasági önállóság felé vezet a város teljesítménye.
De ha már önállóság: a képviselői önállóság növekedéséről is beszéltek, az eddigi egy helyett három milliós lett a képviselői keret, így nagyobb a lehetőség a helyi igények kiszolgálására.
Az építés éveiről beszéltek
Míg 2014 és 2015 a biztonság évei voltak, Puskás Tivadar újra azt mondta, most az építés évei következnek, meg azt, hogy lehetőségünk van arra, hogy a fejlesztésekben is előbbre juthassunk.
Komolyabb fejlesztéseket most háromféle módon lehet végrehajtani:
1. Orbán Viktor belenyúl Állam Bácsi zsebébe és ad csak úgy: ezt most a Modern Városok Program keretében teszi.
2. EU-s támogatásokból
3. saját költségre
Utóbbi kettő nyilván komolyabb saját erőt igényelnek, ezek megteremtése is cél.
Molnár Miklós is az adósságrendezéssel kezdte, meg azzal, hogy neki ez a hatodik költségvetése, amiben alpolgármesterként részt vesz, de most más a megközelítése. A 2011-eshez hasonlítja, na nem a tényekben, hanem az elveket figyelembe véve: komoly áldozatok, kiadáscsökkentések, bevételnövekedések, gazdasági fejlesztés növelése.
Itt újabb fontos dolog hangzott el:
2015-re sikerült minden korábbit ledolgozni, lényegében nem hozunk át tavalyról hiányt 2016-ra. Ez az első költségvetési év, hogy nem kell többszáz milliónyi hiányt ledolgozni, tehát
a 2016-os nullbázisú költségvetés lesz.
Molnár arról is beszélt, hogy a bevételeket nem tervezték túl: az államiakat nem is tudják, a sajátot meg nem célszerű, így ott a tavalyi szinteket vették alapul. A kiadási oldalakon sincs érdemben látható alultervezettség, a váratlan kiadások év közben derülnek csak ki, de azokat rendezni tudják majd, így lesz nullás a költségvetés.
Az alpolgármester arról is beszélt, hogy a létrejött fejlesztéseket működtetni is tudni kell, ezért fegyelmezett gazdálkodás szükséges továbbra is, erre szerinte jó alap az idei.
Végezetül jöjjenek a számok, amelyek nélkül az egész fenti politikusi önvállonveregetés mit sem ér.
Az idei költségvetés főösszege így 16,4 milliárd forint.
állami támogatás | 3,1 milliárd Ft | 20% |
helyi adók | 9,1 milliárd Ft | 60% |
intézményi és egyéb bevételek | 3 milliárd Ft | 20% |
A fentihez még hozzá tartozik 400 milliós felhalmozási bevétel és a Szent Márton évi programokra kapott 800 millió forintnyi finanszírozási bevétel.
Oktatási ágazat: | 3,8 milliárd Ft |
Kulturális ágazat | 2,9 milliárd Ft |
Szociális ágazat: | 1 milliárd Ft |
Egészségügyi ágazat: | 0,5 milliárd Ft |
Gyermekvédelmi ágazat: | 0,6 milliárd Ft |
Sport ágazat: | 0,5 milliárd Ft |
Kommunális és városüzemeltetési, városműködtetési kiadások: | 5,3 milliárd Ft |