Nyércek fertőztek meg két embert koronavírussal Hollandiában

Ez az első ismert eset, hogy nyércek fertőztek embert.

Holland kormányzati források tájékoztatása szerint nyércek fertőztek meg két embert a koronavírussal - írja a Reuters. Ez az első ismert eset, hogy nyércek fertőztek embert.

A hatóságok április végén helyeztek Dél-Hollandiában karantén alá két nyérctenyészetet, ahol az állatokon kimutatták a koronavírus-fertőzést - közölte április 26-án a holland mezőgazdasági minisztérium. A szőrméjükért tenyésztett nyérceken amiatt végeztek teszteket, mert légzésnehézséggel küzdöttek.

Az első gyanús eset felbukkanása után az ország 155 nyérctelepét ellenőrizték, és végül négyben találták meg a vírust. A négy vizsgált telepből három esetben egy ember vitte be a vírust az állatok közé, a negyedik telepen pedig még várják a vizsgálatok eredményét. A holland közegészségügyi intézet vezetője, Jaap van Dissel szerint ugyan megfertőzött macskákról és egyéb állatokról lehetett már hallani, de az, hogy nyérc fertőzzön meg embert, új helyzetet teremt.

Hollandiában már 2013-ban betiltották a nyérctelepeket, de 10 éves határidővel, azaz a még működő telepeknek 2023-ig kell bezárniuk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek