Nyílt levélben kérik Novák Katalint, hogy ne írja alá a szociális törvény módosítását

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége fordult a köztársasági elnökhöz.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége nyílt levélben kéri Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a szociális törvény módosítását és küldje vissza azt megfontolásra az Országgyűlésnek.

A levélben többek közt úgy fogalmaztak: „a szociális törvény módosítása cserbenhagyás: éppen akkor csökkentené a polgárok jóléte és létbiztonsága iránti állami felelősséget, amikor a megélhetés költségeinek növekedése miatt még többeket veszélyeztet az elszegényedés, a korábban is szegénységben élő polgárokat pedig a teljes ellehetetlenülés fenyegeti” – írja a 24.hu .

„Válságos időket élünk: a feladat ilyenkor azoknak a társadalmi rendszereknek a megerősítése, amelyeken keresztül biztonságot és védelmet nyújthatunk egymásnak” – fogalmaztak, hozzátéve, hogy a parlament által elfogadott törvény épp ezzel ellentétes irányba mutat. Ezért arra kérik a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt, hanem küldje vissza megfontolásra.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet