Nyíltan megfenyegették Botkát

Az MSZP állítja, hogy Botka Lászlónak, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének megfenyegetését a Fidesz rendelte meg.

Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy "Mészáros Lőrinc Echo TV-jében" Szarvas Szilveszter Darált papír és kamu alkalmazott: ilyen az, amikor az Echo TV oknyomoz 2017. June 29. 10:46 , a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese azt mondta: "Hány Botka László él Magyarországon? Egy él, de az is sok. Tehát egynek sem kell élnie". A szocialista politikus szerint nyílt fenyegetésről van szó, és a főszerkesztő-helyettes ezt azért mondta, mert a Fidesz fizet neki, bizonyíték is van erre.

Botka László még Szombathelyen
Mészáros Zsolt

Hozzátette: a Pesti Srácokat kiadó céget a Fidesz pénzeli évek óta azért, hogy az online lap azt mondja, amit a nagyobbik kormánypárt diktál.

2013-ban 4,4 millió, majd 3,8 millió forintot kapott a cég a Fidesz-frakciótól - ismertette Bangóné Borbély Ildikó. Közölte: a kiadó korábban 12 millió forintot kapott a Miniszterelnökségtől, 10 millió forintot a Belügyminisztériumtól és másfélmillió forintot a Földművelésügyi Minisztériumtól.

Bangóné Borbély Ildikó szerint nem kérdés, hogy Botka László megfenyegetését a Fidesz rendelte meg.

Értékelése szerint a Fidesz átlépett egy határt. A Fidesz fél Botka Lászlótól, az MSZP azonban nem fél a Fidesztől - hangoztatta, hozzátéve: 2018-ban leváltják a kormányt.

A képviselőt kérdezték arról, hogy sajtóhírek szerint szeptember végére megszavazhatja a parlament a lex Heinekenként elhíresült törvénytervezetet. Az MSZP-s politikus közölte, "nekünk, szocialistáknak nincs nosztalgiánk a vörös csillaggal kapcsolatban, úgy látjuk, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek és a kormánynak van". Bangóné Borbély Ildikó szerint a jogszabály gazdasági folyamatokba akar beavatkozni, "pénzről van szó". Jelezte, a törvényjavaslat támogatásáról a parlamenti vitában alakítják ki álláspontjukat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek