Korábban több állampolgári jelzés is érkezett a vasútállomás környékén hangoskodó, feltehetően bódult állapotú emberekről, akik magatartásukkal megzavarták a köznyugalmat - írja a Vas megyei rendőrség.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya a bűnügyi szolgálati ág bevonásával július 15-én közrendvédelmi akciót tartott a város turisztikailag frekventált helyein.
Az ellenőrzés célja a jogsértések megelőzése és a közrend, közbiztonság fenntartása volt.
Az egyenruhások összesen nyolc személyt állítottak elő.
Velük szemben kábítószer-bűncselekmények gyanúja miatt kezdeményeztek büntetőeljárást.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!