Nyugat betekintő: csapatot építettünk a fenyőfák tetején

A legtöbb cég néha elviszi munkatársait összekovácsolós tréningre, aminek gyakran földönkúszás a vége. Mi mégis inkább felfelé törtünk, egyenesen az égbe, acélsodronyokkal és sisakokkal.

"Mennyi energiát fektettünk abba, hogy lejöjjünk a fáról, erre fogjuk magunkat és visszamegyünk" - kárált tiltakozva Pál T. Gábor kolléga az elmúlt hétvégén a Holdfényligetben, és érvei tökéletesen érthetőek, hiszen a céges csapatépítések rendszerint hordónyi sörmennyiséggel és töménytelen töménnyel szoktak folyni mindenfelé, iparágtól, szolgáltatási körtől függetlenül. Véleményével nem is volt egyedül, azt azonban nem gondoltuk volna, hogy a nap végére nem is érezzük majd olyan szarul magunkat józanul: munkatársaink Magyarország legnagyobb drótkötélpályáján verejtékeztek, másztak, csúsztak, szereztek sípcsontsérülést és küzdöttek a tériszony démonaival.

Azért a büfé nyitva tarthatott volna hat óra után is, hogy legalább pár sör beférjen, de ezt még elviseltük. Amit nem fogunk elviselni, az a pillanat, amikor viszontlátjuk magunkat a következő képsorokon. Olvasóinknak megadjuk az esélyt, hogy végre gyomorból kiröhögjenek minket az alábbi galériára kattintva - ne feledjék olvasni a képaláírásokat sem!

Pál T. Gábor még koreai élményeiből táplálkozik
Pál T. Gábor még koreai élményeiből táplálkozik
nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód