Kutatók Éjszakája Szombathelyen - 2014-ben

Soroljuk, hol és milyen programokkal varázsolják el Szombathelyen a gyerekeket pénteken. Itt lehet bogarászni:

Szeptember utolsó péntekén, immár kilencedik alkalommal idén is megrendezik a Kutatók éjszakáját. Ebben az évben ez a nem mindennapi éjszaka szeptember 26-ra esik.

Az esemény deklarált célja, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet, és vonzóvá tegye a kutatói életpályát. A Kutatók éjszakája továbbra is az ország egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő eseménye. Ezen az éjszakán a felsőoktatási intézmények és kutató intézetek kinyitják kapuikat, hogy közelebb hozzák az egyes tudományterületek érdekességeit, aktualitásait. Minőségi ismeretterjesztés és szórakozás egyszerre, ezt jelenti tehát a Kutatók éjszakája, mely évről évre egyre több látogatót vonz, ingyenes programokkal, érdekes látnivalókkal és máskor nem látogatható különleges helyszínekkel.

Bonyhádi Zoltán

Csillagok és dinók (szeptember 24. szerda 17 óra @ Agora Savaria Mozi)

A két témára épít programot szerdán délután 5 órától az Agora Savaria Filmszínház. Az érdeklődők előadást hallhatnak a dinoszauruszokról és a csillagokról. Emellett kiállítás nyílik hazai őslénytani leletekből, este pedig távcsöves bemutató lesz a mozi előtt.

Nyugat.hu

Vadásszunk hatlábúakra vagy klónozzunk? (szeptember 26. péntek 15.30 @ NYME-SEK)

Séta több száz millió év erdőiben – A növényvilág fejlődésének földtörténeti háttere. Alakváltoztató műanyagok, klónozás, gombák a mikroszkóp alatt. Elektroaktív polimer, mint szenzor és aktuátor - csak néhány programpont, ami a Nyugat-Magyararországi Egyetem szombathelyi karán, a kutatásbörzén vár. Részletes program és regisztrációs lehetőséget itt.

Kutatók éjszakája
Garai Antal Atom

Kutatók éjszakája a Kámoni Arborétumban (szeptember 26. péntek 15.30 @ Kámoni Arborétum és Ökoturisztikai Központ)

Az Kámoni Arborétum évtizedeken keresztül volt a magyarországi fenyőkutatások központja. Most megtudhatjuk, miért van sok fenyő az arborétumban és miért van kevés Magyarország erdeiben? Próbáld ki az erdészeti kutató mérőműszereket! Hogyan kapcsolódnak a klímakutatások a fenyőkutatásokhoz? Lehetséges emberi élet fák nélkül? Mit ad az embernek az erdő? Éjszakai túrák az arborétumban 20.00-tól félóránként, cserjés teák kóstolása, távcsöves bemutatók. Részletek itt.

Bonyhádi Zoltán

Kutatók éjszakája az Iseumban (szeptember 26. péntek 15.30 @ Iseum Savariense)

• Zsidók az ókori Alexandriában – Landgráfné Mózer Ibolya
• Szemtől szemben. Képek a két világháború közötti szombathelyi zsidóság életéből – Kelbert Krisztina
• Úton Rómába. Utak és építményeik Pannóniában – Bíró Szilvia

Iseumi program
Nyugat.hu

Vasi Múzeumi Látványtár:

• Pannon Magbank Projekt - avagy mit rejt a hegy gyomra és a Savaria Múzeum maggyűjteménye? – Balogh Lajos
• „Kígyók” Szombathelyen – Dankovics Róbert
• Éld túl a telet! Trükkök és cselek az állatvilágban a fagyhalál ellen – Vig Károly

Nagy Zoli

A hét további eseményeit keresse a programajánlónkban

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló