A szervezők arra kérték a pályázókat, hogy fényképezőgéppel vagy kamerával rögzítsék a megyeszékhely számukra legérdekesebb helyeit, városrészeit, nevezetes és rejtett épületeit, épületrészleteit, utcáit, kulturális és természeti értékeit, neves rendezvényeit, esetleg közéleti személyiségeit. A lényeg az volt, hogy olyan alkotások szülessenek, melyek a szokásos ábrázolásoktól eltérő módon, más nézőpontból, egyéni látásmóddal mutatják be várost.
49 fotó és 22 film érkezett a pályázatra. A beérkezett pályaműveket fotósokból, filmes szakemberekből álló zsűri értékelte. A fotónál két kategóriában (1. kategória: általános iskolás és értelmileg sérült diákok, 2. kategória: középiskolás diákok és főiskolás valamint egyetemista hallgatók) zsűrizték a pályamunkákat.
Fotó 1. kategória (általános iskolás és értelmileg sérült diákok)
1. hely: Baranyai Péter: Érdekes formák a Savaria Plázában
Baranyai Péter a Rum - Kastély EGYMI diákja. Érdekes formák a Savaria Plázában című képét a zsűri a kategóriájában egyértelműen az első helyre tette, hisz véleményük szerint dicsérendő a térlátás, a formák meglátása, a vonalvezetés és a kompozíció is. Mindehhez pedig egy jó látásmód és egy jó szem szükséges. A kép ellentétekre épülő szociofotóként is értelmezhető: hisz a köztudatban a pláza egy állandóan mozgásban lévő, emberekkel teletömött képként jelenik.
2. hely: Molnár Tibor: Színes őszi vidámság 1.
Molnár Tibor a Rum - Kastély EGYMI diákjának Színes őszi vidámság 1. című képénél a zsűri tagjai a nagyon jó látásmód mellett azt a kontrasztot emelték ki, ahogy a Csónakázó tó kivágott fájának szürkeségéből kiemelve egy igazán fiatalos szimbólum (smiley) kerül a középpontba.
3. hely: Várnai Anna: Fénytörések 2.
Várnai Anna a Zrínyi Ilona Általános Iskola 7. osztályos tanulójának Fénytörések című képénél a zsűri Szombathely egyik jellegzetes épületének (víztorony) és természeti környezetének ellentétére épülő összehatását díjazta. Véleményük szerint a képnek kimondottan jól áll a döntött forma.
Különdíj 1.: Györkös Máté: Kincsek 3.
Györkös Máté a Rum - Kastély EGYMI diákjának Kincsek 3. című fotóján Szombathely város jellegzetes Fő-téri Faunok szoborcsoport táncoló párja látható háttal. A képen nagyon érdekes a színátmenet, mintha múlt és jelen találkozna össze egy fotóvillanásnyi időre.
Különdíj 2.: Kovács Márton: Savaria történelmi emlékei
Kovács Márton az Iseumot ábrázoló fotójánál a zsűri a kötelező városörökség mértanilag megkomponált, szépen megközelített ábrázolását emelte ki.
Fotó 2. kategória (középiskolás diákok és főiskolás valamint egyetemista hallgatók)
1. hely: Dembrovszky Réka: Beolvadás + Az én nézőpontom
Dembrovszky Réka Beolvadás című képe a zsűri véleménye szerint egy kreatív érdekes multiexpo fotó. Az effajta trend ötvözi a művésziességet és a fiatalos látásmódot, kimondottan úgy, hogy az alkotó egy portrét helyez a Csónakázó tó környezetbe. A szürkeárnyalatosság kimondottan "jól áll" a képnek, a cím is nagyon kifejező, gondolatébresztő. Réka Az én nézőpontom című másik képe a fény árnyék játékkal, a formákkal és a gondolatiságával nyerte el a zsűri tetszését.
2. hely: Krizsán Dániel: Szombathelyi est + Magányos páros
Krizsán Dánielnek szintén két fotógráfiáját (Szombathelyi est és Magányos páros) emelte ki a zsűri. Mindkét képnél dicsérendő a szép tónuskezelés, a jól megkomponált szög és expozíció, a hangulatos színkezelés, a frappáns, kifejező címek valamint a türelem és a befektet energia mellyel ilyen fényeket sikerült elcsípni. A képek mindezek mellett kiaknázzák a képszerkesztő szoftver lehetőségeit is.
3. hely: Herczeg Ákos: Régen és most
Herczeg Ákos Régen és most sorozatából a zsűri többségében az emblematikus Savaria Szállót és az Emlékművet ábrázoló fotót emelte ki. Díjazta a frappáns ötletet, a kivitelezést és a témaválasztást. A képeken - a muzeális kamera használatával - megjelenik egyfajta történelmi vihar szimbolika, szemben állítva egymással múltat és jelent.
Különdíj 1.: Szombathelyi Noémi: Örök pillanat
Szombathelyi Noémi Örök pillanat című Weöres Sándor szobrát ábrázoló képe a zsűri véleménye alapján egy szépen komponált igazi városkép fotó, aminek ad egyfajta különleges hatást, bájt a szürkés-ködös idő és a felsejlő állandó várakozás témája is.
Különdíj 2.: Lutor Katalin: Pitagorasz-tétel
Lutor Katalin: Pitagorasz-tétel című fotógráfiáján a zsűri dicsérően kiemelte a címválasztást, a minimalista látásmódot, az ötletet, valamint az elcsípett és ábrázolt sokszoros háromszög kompozíciót.
Fotós zsűri:
Büki László – fotós, a Vaskarika.hu főszerkesztője
Garai Antal Atom – a Nyugat.hu fotósa
Unger Tamás – a Vas Népe fotósa
Spiegler Tibor – helytörténész
Dr. Pallósiné Dr. Toldi Márta – nyugalmazott könyvtár igazgató
Film kategória
1. hely: Keresztes Ádám: Boobsavaria
Keresztes Ádám a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium diákjának Boobsavaria című filmjét a zsűri a kategóriájában egyértelműen az első helyre tette, hisz véleményük szerint neki sikerül a legszebben komponált képeken keresztül bemutatni a várost, mindezt a felgyorsult világunk tükrében. Egy egységes, kidolgozott, több helyszínt bemutató alkotást láthatunk, ahol a zene szinte együtt él és lélegzik a képekkel.
2. hely: Kondor Áron: Mozgásban
Kondor Áron a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium diákjának Mozgásban című filmjét a zsűri szerint a kreatív vizuális megoldásai teszik egyedivé. Vágási trükkökkel életet varázsol mozdulatlan köztéri alkotásokba és így teszi érdekesebbé a városi sétát, figyelemre méltóvá az alkotásokat, felhívva a figyelmet arra a tényre, hogy igenis lépjünk közelebb és barátkozzunk ezekkel az „emberekkel.”
3. hely: Rum-Kastély EGYMI Média Szakkör: Rumi bulik Szombathelyen
Rum-Kastély EGYMI Média Szakkörének alkotása a zsűri egyöntetű véleménye alapján egy igazán ötletes, szerethető, érzelem gazdag csapatmunka, ahol a tagok ezúttal is összeszokottan dolgoztak együtt. A sok kísérleti etűd mellett a tervszerűség adja az erejét a képsoroknak, hiszen rendezetten, érthetően követik egymást, segítve a mondanivaló megértését, mindezek mellett pedig felhívja az értelmileg sérült fiatalok világlátására a figyelmünket.
Különdíj: Kertész Ákos: Szökőkút
Kertész Ákos a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium diákjának Szökőkút című filmjét a zsűri az egy gegre épülő ötletéért díjazta, melyben a Titanic zenéje ilyen rosszul előadottan hatásos aláfestés a Fő téri szökőkút Faun szoborcsoportjának táncoló szerelemes pár történetéhez.
Különdíj: Déri Lili: Gondok
Déri Lili szintén a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium diákja. Gondok című alkotását a zsűri az alapötlet és a dramaturgiai kisjátékfilmes elemek miatt díjazta, felhívva a figyelmet a jövőbeli alkotások jobb hangi megvalósítására is.
Filmes zsűri:
Kaczmarski Ágnes - függetlenfilmes, fotós
Lovass Tibor - a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke, a Szombathelyi Televízió igazgatója
Horváth Zoltán – függetlenfilmes, a Magyar Független Film és Videó Szövetség elnökségi tagja
Molnár Péter - a Szombathelyi Egyházmegye sajtómunkatársa, a Szombathelyi Televízió egykori szerkesztő riportere