Ők az idei Semmelweis-napi ünnepség díjazottjai

Tizedik alkalommal rendeztek megemlékezést „az anyák megmentőjének” születésnapja alkalmából. Elismeréseket is átadtak, nyolcan részesültek kitüntetésben.

Július elseje, Semmelweis Ignác születésnapja, amely 2011 óta az egészségügyben dolgozók ünnepe. Június 26-án, szerdán Semmelweis-napi programján az idén is nyolc egészségügyi dolgozót tüntetett ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Vas Vármegyei Területi Szervezete az Agora Savaria Filmszínházban. Ünnepi beszédet mondott többek között Vámos Zoltán főispán, Kondora Bálint, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke és Horváth Attila, Szombathely alpolgármestere is. Műsort adtak a PTE Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola tanulói, illetve pedagógusa.

Semmelweis nap 2025
A képre kattintva galéria nyílik!
Mészáros D. Zsolt
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház tájékoztatása szerint a meghívottakat Altmajer Beáta, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház ápolási igazgatónője is köszöntötte, aki kiemelte, hogy a választott hivatásukra mindannyian büszkék lehetnek, illetve említést tett Semmelweis „hagyatékáról”, hogy a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház interaktív pályaorientációs programjában a mai napig szerepe van a hatékony kézmosás megtanításának, valamint hozzátette: a kórház az oktatás és a továbbképzés tekintetében is jelentős szerepet játszik a régiónkban.

Altmajer Beáta
Mészáros D. Zsolt

A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház szakdolgozói közül elismerésben részesültek:

  • Baba Tivadarné, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház szakápolója, Általános-, Ér-, és Plasztikai Sebészeti Osztály
  • Némethné Berta Tímea, a Vas Vármegyei Egyetemi Oktatókórház szakasszisztense, Ortopédiai Osztály
  • Perlaki Tímea, a Vas Vármegyei Egyetemi Oktatókórház szakápolója, Sürgősségi Betegellátó Osztály
  • Petrovics- Mesits Éva Zsuzsanna, Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház,Védőnői Osztály, védőnő
  • De díjat vehetett át még:

  • Gaálné Pintér Erzsébet, a gércei háziorvosi rendelő asszisztense
  • Gerencsér Veronika, a Vas Vármegyei Kormányhivatal közegészségügyi-járványügyi felügyelője
  • Soósné Lempeg Gabriella, a sárvári Szent László Kórház laboratóriumának asszisztense
  • Szolyákné Skoda Mariann, a Pécsi Tudományegyetem szakképző intézményének szakmai igazgatóhelyettese.
  • Délután, az ünnepséget követően 17 munkacsoportban zajlottak szakmai továbbképzések.

    Semmelweis nap 2025
    Nézze meg galériánkat az ünnepségről!
    Mészáros D. Zsolt

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet