Olvasóink szerint nem az önkormányzat feladata megmenteni a profi sportot Szombathelyen

Mi kérdeztünk, Önök válaszoltak. A felnőttcsapatok közül a női kézilabda hiányozna leginkább, ha egyszer csak eltűnne a város sporttérképéről. A szavazás természetesen nem reprezentatív, de iránytűként jól használható.

Nagy visszhangot váltott ki az a cikkünk, amit „ Szombathely: a Nemzet Sportvárosából a túlélésért küzdő egyesületek városa” címmel írtunk arról, hogy a vasi megyeszékhely sportélete egyre nehezebb időszakot él át. Többen többféleképp értelmezték, mi azonban csak a puszta tényekről írtunk: több élvonalbeli csapat is anyagi gondokkal küzd (ki ezért, ki azért), a klubok egymás után kopogtatnak a városházán segítségért. A kérdés azóta is a levegőben lóg: meddig terjed a város felelőssége, és hol kezdődik a sportpiac valósága?

A Nyugat.hu olvasói most véleményt mondhattak. Két kérdésben kértük az álláspontjukat, és a válaszok alapján kirajzolódik egy világos üzenet – nemcsak a városvezetésnek, hanem a sportvilágnak is.

Nem az önkormányzat dolga – mondják a drukkerek

Az első kérdésre – „Ön szerint az önkormányzatnak kell fenntartania/megmentenie a profi sportot Szombathelyen?” – közel ezren (978-an) szavaztak.

A válaszadók 62 százaléka szerint nem az önkormányzat feladata életben tartani/megmenteni a profi klubokat, míg 38 százalék támogatná, hogy a város közvetlenül segítse a csapatokat.

Ez az arány világosan mutatja: olvasóink többsége szerint a profi sportnak piaci alapokon kell(ene) működnie, és a közpénzeket inkább más, közösségi célokra kellene fordítani. A kérdés az, hogy ez működőképes-e ma Magyarországon (spoiler: nem).

Ugyanakkor a válaszokból az is kiolvasható, hogy a sport iránti elkötelezettség továbbra is erős – a kérdés tehát nem az, hogy fontos-e a sport, hanem az, hogy kinek kell érte fizetnie.

Sokan úgy látják: a közpénznek ott a helye, ahol valóban közérdek van – a tömegsportban, az utánpótlásban, a létesítményekben, az iskolai-diák sportban. A profi világban viszont – ahol fizetett játékosok, szponzorok és gazdasági szereplők működnek – másfajta felelősségnek kell(ene) érvényesülnie.

Hogy ez áldozatokkal járna? Könnyen lehet. Sőt, biztos.

Sokan aggódnak a kézilabdáért

A második kérdés – „Önnek melyik csapat hiányozna legjobban, ha egyszer csak eltűnne a város sporttérképéről?” – még nagyobb érdeklődést váltott ki: 1697-en szavaztak.

Itt már nem a pénzről, sokkal inkább az érzelmekről szólt a döntés.

A legtöbben, 763-an (45%), a SZKKA felnőtt női kézilabdacsapatát jelölték meg – ez azt jelenti, hogy ha egy klub eltűnne, a legtöbben az ő hiányukat éreznék meg leginkább.

A második helyen a Falco hatszoros magyar bajnok kosárlabdacsapata végzett (23%), a harmadikon pedig a Haladás (jelenleg NB III-as) labdarúgócsapata (18%).

A szavazók 12 százaléka azt mondta: egyik sem hiányozna.
A Haladás futsalcsapata és a Viktória FC kevesebb mint egy-egy százalékot kapott. Előbbi nagy valószínűség szerint amúgy is végnapjait éli, utóbbi sorsa pedig rendkívül bizonytalan.

Az eredmény elsőre akár meglepő is lehet azoknak, akik a város sportidentitását elsősorban a labdarúgáshoz vagy a kosárlabdához kötik. Bár, ha jobban belegondolnak, annyira mégsem, hiszen a focit már több alkalommal megmentette a városi összefogás, legyen szó akár a drukkerekről, akár a városvezetésről, a kosárlabda pedig úgy tűnik, stabil (köz)lábakon áll.

A kézilabda – amely sokáig háttérben volt – most úgy tűnik, valódi közösségi szeretetet élvez. Küzdenek, újrakezdenek, és nem adják fel, még akkor sem, amikor nehéz idők járnak.

Üzenet a városnak és a sportnak

A szavazás természetesen nem reprezentatív, de iránytűként jól használható.

A szombathelyiek szeretik a sportot, büszkék a csapataikra, de egyre kevésbé hisznek abban, hogy a megoldás a város kasszájában van. Egy korszakot lezárnának: a „majd a város megoldja” hozzáállás helyett egyre inkább a felelős, tudatos szemléletet várnák el. Az üzenet világos: a profi sportnak új modellre van szüksége, ahol a közösség támogatása nem adófizetői pénzben, hanem részvételben, jegyvásárlásban, szurkolásban, összefogásban mérhető.

A „Nemzet Sportvárosa” cím nemcsak arról szól, hány élvonalbeli csapata van Szombathelynek. Sokkal inkább arról, hogy egy város hogyan gondolkodik a sport jövőjéről – felelősen, közösségben, tisztán.

Most a szombathelyiek elmondták, hogyan gondolják.

A labda ezek után a városvezetés és a klubok térfelén pattog tovább. A kérdés csak az, hogy lesz-e, aki visszaüti – és ha igen, hogyan.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport