A helyi járőrök Tatán állítottak meg egy teherautót vasárnap este. A sofőr kiszállás közben majdnem kiesett a járműből, és koordinálatlan mozgása miatt meg akarták szondáztatni, de azt többszöri próbálkozásra sem tudta megfújni, így mintavételre előállították.
A mérési eredmények alátámasztották, hogy a sofőr szeszes italt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt, ezért ellene büntetőeljárást indítottak. Mivel a férfinak nem volt jogosítványa, engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást is kezdeményeztek ellene.
Kiderült az is, hogy a gépkocsi a férfi főnökének tulajdona, és hogy azt engedély nélkül vitte el a telephelyről, ahol azt tárolni szokták. Ezért ellene jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt is eljárás indult.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!