Olyan széllökések jönnek, mint amilyen gyorsan az utakon szoktunk autózni

Mottója: 60-80 kilométer per óra.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat napi lehangoló hírmondója szerint ma déltől, illetve délutántól késő estig a Dunántúlon, illetve északkeleten viharos széllökések kísérik az északias szelet.

giphy

A ránk nézve is kötelező érvényű kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében azonban hozzá kell tennünk, ez csak nekünk, halandóknak lehangoló. Van, akinek nem az:

giphy

A Dunántúl nyugati megyéi mellett a Zemplénben és a Nyírségben akár egy-egy 85 kilométer per órás körüli széllökés is lehet. A Balaton partján és a Bakonyban még ennél erősebb szelek is valószínűek, reméljük a szörfösök már a főnöknél kilincselnek a munkanap második felének szabadnappá alakítása okán.

Az éjszaka második felétől valamelyest veszít erejéből a szél, holnap főként a Dunántúlon és a főváros tágabb környezetében lehet 65-70 kilométeres széllökés.

giphy

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás