30 ezer forintos piaci vásárlási utalványt vezet be a szombathelyi önkormányzat

Élelmiszerre és ruhára lehet majd felhasználni.

Április 24-én mutatta be Három pilléren álló programmal segíti a gazdaság újraindulását a szombathelyi önkormányzat 2020. April 24. 12:34 Horváth Attila alpolgármester Szombathely úgynevezett restart, vagyis újraindító programját. A program egyik eleme a "Vegyél helyit" terv.

A terv lényege, hogy aki Szombathelyen vásárol, az a helyi vállalkozásokat segítse. Ezért a szociális támogatások egy részét úgy adják majd, hogy azt csak a szombathelyi piacon lehet levásárolni - mondta akkor az alpolgármester.

Május 8-án, pénteken meg is jelent a polgármesteri határozat, amiben egyelőre felkérik a vásárcsarnok igazgatóját, hogy az úgynevezett piaci vásárlási utalvány bevezetéséhez szükséges intézkedéseket hozza meg.

Baráth Noémi

A program ugyanis egy vásárlási utalványt jelent. Az önkormányzat szociális rendszeréhez tartozik, igényelni kell, felhasználni viszont csak a szombathelyi piacon lehet élelmiszer vagy ruhanemű vásárlására.

Kik igényelhetik?

A vásárlási utalvány annak adható, aki

  • nyilvántartásba vett álláskereső
  • öregségi nyugdíjban vagy megváltozott munkaképességűek pénzbeni ellátásában vagy rokkantsági járulékban részesül, és munkaviszonya igazoltan a veszélyhelyzet kihirdetése után szűnt meg
  • További feltételek is vannak, az kaphat vásárlási utalványt, aki

  • egyedül él, és jövedelme a mindenkori nyugdíjminimum 450 százalékát nem haladja meg
  • vagy akinek a családjába az egy főre jutó jövedelem mindenkori nyugdíjminimum 400 százalékát nem haladja meg
  • Az utalványt egy családban csak egy személy kaphatja meg.
  • Családonként évente legfeljebb 30 ezer forint értékben kaphatnak utalványt, amelyek 500 és 1200 forintos címletűek lesznek.

    Hogyan működik a gyakorlatban?

    Az utalványt igényelni kell, aki megkapja, az a piacon (vásárcsarnokban) vásárolhatja le élelmiszerre (kivétel szeszesital) és ruhaneműre.

    A vevő a kereskedőnél az utalvánnyal fizet, de az utalvány értékéből pénzt nem kaphat vissza.

    Az utalványokat a vásárcsarnok begyűjti a kereskedőktől, nyilvántartásba veszi őket.

    Majd az önkormányzat öt munkanapon belül a levásárolt utalványok értékét a nyilvántartásban lévő bankszámlára átutalja.

    Az utalványok 2021. január 31-ig használhatóak fel.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Csak Szombathely