Becsődölnek az önkormányzatok?

2013-ban a települési önkormányzatok nem igényelhetnek folyószámla-hitelt – mondta Kósa Lajos. Ez tovább nehezíti Szombathely helyzetét.

Alig múlt egy nap azóta, hogy megírtu Az államtól vár segítséget a szombathelyi városvezetés? 2012. September 14. 11:52 k, az idén is komoly gondok elé néz Szombathely, jövőre még nehezebb lesz a helyzet, hiszen nő a költségvetés működési oldalának hiánya, ez várhatóan megközelíti majd a másfél milliárd forintot. Az már hónapok óta világos Szombathelyen, hogy a bankok nem adnak hitelt a működési hiány betömésére, hiszen a városvezetés többször is próbálkozott annak felvételére. De nem volt jelentkező.

Van benne logika?

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere a Népszabadságban ma megjelent cikkben mindezt tulajdonképpen megerősítette, azzal, hogy ha erre nem születik megoldás, egyszerűen megáll a teljes hazai önkormányzati rendszer.

Kósa azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzati törvény szerint 2013. január 1-től az önkormányzatok nem igényelhetnek folyószámla-hitelt. Azt is hozzátette, a döntésben van logika, mert a kormány korábban úgy számolt, hogy ha nem az önkormányzatok működtetik az iskolákat, akkor kisebb lesz a kiadásuk is.

Azt mi tesszük hozzá, hogy csupán az iskolák szakmai irányítását veszi át az állam, és csak a pedagógusok munkabérét fizeti majd. Az iskolaépületek működtetése, karbantartása, felújítása, a többi alkalmazott bérezése továbbra is az önkormányzatok feladata lesz, ami szintén nem elhanyagolható összeg egy Szombathely méretű városnál.

Átmeneti megoldás

De a folyószámla-hitel szükségességét nem lehet leegyszerűsíteni a működésből eredő hiányra. A folyószámla-hitel likviditási hitelként működik, a napi kiadásokhoz, havi munkabérekhez, stb. nyújt fedezetet.

Az önkormányzatok bevételei ugyanis nem egyszerre érkeznek, nincsenek ott a bankszámlán. Folyamatosan, ütemezve jön a pénz az állami támogatásból, a helyi bevételek azonban időszakosan. Az adókat ugyanis – alapesetben - két alkalommal fizetik a vállalkozások, egyszer az éves bevallásnál, május-júniusban, egyszer pedig ősszel.

A folyószámla-hitel a köztes időszakokban nyújt segítséget az önkormányzatnak, a rezsiköltségeket, a munkabéreket folyamatosan fizetni kell. Persze, a működési hiány foltozgatásánál is van bőven szerepe, ezt a hitelt automatikusan lehet igénybe venni. (Úgy, mint a lakossági bankszámláknál a rendszeres utalás után jár A-hitelt.) Könnyen belátható, a folyószámla-hitel nélkül újabb komoly gondok elé néz a városvezetés, ami csak súlyosbítja a jelenlegi helyzetet.

Nincs jelentkező

Szombathely egyébként jelenleg kétmilliárdos folyószámla-hitel kerettel rendelkezik, de a tavaly év végén lejárt szerződést már kétszer meghosszabbították, mert a jelenlegi számlavezető tavaly bejelentette, hogy nem akarja tovább folytatni az együttműködést, és többszöri próbálkozás ellenére A bankok nem adnak folyószámlahitelt Szombathelynek? 2012. June 20. 15:31 sem volt jelentkező bank.

Kósa azért azt is bejelentette, hogy a Megye Jogú Városok Szövetségében dolgoznak egy javaslaton, és azt hamarosan leteszik a kormány asztalára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Az államtól vár segítséget a szombathelyi városvezetés?

Az idén 900 millió, jövőre ennél is több hiányzik majd a városi költségvetésből. Tegnap egyeztettek arról, hogy majd egyeztetni fognak.

A bankok nem adnak folyószámlahitelt Szombathelynek?

Sürgeti az idő a várost, hiszen június végén lejár a jelenlegi számlavezetővel kötött szerződés. Más jelentkező híján ismét a Raiffeisennel kell megállapodni.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet