Nyolc megyébe jártak betörni, most elkapták őket

A betörőcsapat az önkormányzati épületek feltörésére szakosodott. Eredményes volt a vasi rendőrök nyomozása.

Széles körű, országos nyomozást folytattak a vasi rendőrök egy sorozatbetörő-csoport tagjai után, amelynek eredményeként elfogták azt a két 56 éves férfit és 54 éves társukat, akik nyolc megyében törtek fel önkormányzati épületekben található páncélszekrényeket, amelyekből pénzt vittek magukkal – számolt be sajtótájékoztatón Fekete Géza r. alezredes, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság mb. bűnügyi főkapitány-helyettese és Tóth László r. őrnagy, a Bűnügyi Osztály vezetője január 5-én.

police.hu

A három bűnöző az utolsó bűncselekményt Sorkifaludon követte el, amely után nagyon rövid időn belül, január 4-én hajnalban a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei az M86-os főúton fogták el őket. A helyszínen egyiküknél megtalálták a sorkifaludi betörés helyszínéről elvitt pénzt is.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a bűnözők az ajtó vagy az ablak befeszítésével jutottak be az épületekbe, ahol felfeszítették a páncélszekrényeket, és az azokban található pénzzel távoztak. A betörések során lángvágót és sarokcsiszolót is használtak.

TM/Nyugat.hu

A nyomozók többrendbeli dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a betörőbanda tagjait, őrizetbe vételüket követően pedig kezdeményezték letartóztatásukat az ügyészségen.

Klasszikus mackósokat fogtak el
TM/Nyugat.hu

A rendőrök már hónapokkal korábban összekötötték az önkormányzati épületek sérelmére elkövetett betöréseket. Az akkor még ismeretlen tettesek nyolc megyében követtek el betöréseket. A felderítés koordinációjára az ORFK a Vas VMRFK-t jelölte ki.

Lefoglalt bűnjelek
TM/Nyugat.hu

Az elfogás pillanatairól videót is közzétett a rendőrség:

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló