Nem csak a zuhogó eső miatt hömpölygött a víz a szombathelyi Maros és Szófia utcákban, miután egy Opel kidöntött egy tűzcsapot. Az Opel vezetője semmiről sem tehetett, rosszkor volt rossz helyen.
- A gyermekeimmel tartottam hazafelé a Maros utcában. A Szófia utca kereszteződésénél megálltam, elnéztem jobbra és balra, majd mivel nem láttam érkező autót elindultam. Már a felezővonalat is átléptem, amikor feltűnt a VW, ami megítélésem szerint nem 50-nel közlekedett. Hallottam, hogy hosszan dudált a sofőr, ezért néztem bele a tükörbe és láttam, hogy belehajtott a korábban mögöttem álló autóba. Azonnal megálltam és visszamentem a helyszínre - mondta el a kikanyarodó autó sofőrje. A járműve nem ütközött a Volkswagennel.
A mentők először az Opel sofőrjét szállították kórházba és bár a vezetőoldali ajtónak ütközött a VW az Opelnek, a sofőr az elsődleges adatok alapján megúszta nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel.
Később a VW vezetőjének erősödő lábfájásához is mentő érkezett. Kiderült, hogy a férfinek korábban olyan sérülése volt, ami még nem gyógyult meg teljesen, ezért őt is kórházba szállították kivizsgálásra.
A tűzcsap elzárása is okozott némi bonyodalmat, mivel információnk szerint a közműtérképen nem megfelelően volt feltüntetve, hol tehetik ezt meg a vízmű szakemberei.
A VASIVÍZ ZRt. helyreigazítása
A cikkben szereplő mondat - „A tűzcsap elzárása is okozott némi bonyodalmat, mivel információnk szerint a közműtérképen nem megfelelően volt feltüntetve, hol tehetik ezt meg a vízmű szakemberei” – nem fedi a valóságot. A VASIVÍZ ZRt. készenléti szolgálatának munkatársai pontosan tudták, hogy a közműtérkép alapján hol lehet elzárni a balesetben megsérült tűzcsapot. Az Akacs Mihály utcában 17 tolózár áll készen a víz elzárására, amelyeknek a zárása a más helyszínről történő kiérkezéssel együtt hosszabb időt vett igénybe.